Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis szerint bátor tett a PNL részéről, hogy vállalta a kormányzást

Johannis szerint bátor tett a PNL részéről, hogy vállalta a kormányzást Románia

Klaus Johannis államfőnek bevallása szerint „megkönnyebbülést” jelent, hogy új kormánya van az országnak. Az elnök úgy véli, bátor tett volt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) részéről, hogy vállalta a kormányzást.

Hirdetés
Hirdetés

Az Orban-kabinet szerdai ülésén jelen levő Johannis ismét gratulált a kormány tagjainak, majd azt mondta, megkönnyebbülést jelent számára, hogy új kormánya van Romániának. Mint kifejtette, bátorságra vall a PNL részéről, hogy jelen helyzetben vállalta a kisebbségi kormányzást, hiszen minden jogszabálytervezet elfogadása érdekében meg kell majd harcolnia a parlamentben a támogató szavazatokért. Az elnök ugyanakkor méltányolta, hogy az új kormány már a legelső rendes ülésén napirendre tűzött több, sürgősen megoldásra váró problémát.

Johannis ismét rámutatott, meggyőződése, hogy Románia azért nem fejlődött jobban az elmúlt 30 évben, mert a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt hatalmon. „De az elmúlt három év minden képzeletet felülmúlt” – fogalmazott az államfő, hangsúlyozva, hogy az utóbbi PSD-kormányok „szisztematikus támadásokat” intéztek az igazságszolgáltatás, a korrupció elleni küzdelem, a befektetők és az üzleti szféra ellen.

Az új miniszterekkel folytatott beszélgetésekre hivatkozva az elnök azt mondta, egyesek közülük „katasztrofális helyzetben” vették át a tárcát. „Azt már tudjuk, hogy távozásuk előtt a PSD-sek kiürítették az államkasszát, így gyakorlatilag abba a helyzetbe kerültünk, hogy meg kell néznünk, miként fedezhetjük az esedékes kifizetéseket. A pénzügyminiszter szerint nagyon nehéz lesz lezárni az idei költségvetést. És hasonlóképpen nehéz lesz összeállítani a jövő évi büdzsét. Én már régóta felhívtam a figyelmet arra, hogy a PSD-sek elköltik a román emberek pénzét. Sajnos úgy tűnik, igazam volt” – fogalmazott, hozzátéve, „a nagyon-nagyon jó hír” az, hogy az új kormány nem tart a kormányzástól és meg fogja oldani a függőben maradt problémákat.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 6., 17:50
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Na es mihez kell Orbannak ez a nagy „batorsag”?! Hiszen egy ilyen orszagban ahol a tolvajok irjak a torvenyeket, meg lopni sem kell batorsag. Az a hulye, aki nem lop. Orszagot rabolni, erdoket, vadakat pusztitani, sajat neped boren eloskodni, ehhez nem kell batorsag egy rablogyilkosok altal iranyitott orszagban. Batorsag ahhoz kell,m hogy mindezt megallitani es nemet mondani a kulfoldrol iranyitott rablobandaknak. Na ehhez mar igen, ehhez kell batorsag ! Csakhogy ez nem Ludovic Orban lessz, aki ezt meg merje tenni !!!