Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis: országunknak nagy szüksége van a fiatalokra

Johannis: országunknak nagy szüksége van a fiatalokra Románia

A fiatal liberálisok szervezetének nyári egyetemén vett részt Klaus Johannis elnök szombaton. A Venus üdülőtelepen tartott rendezvényen az államfő azt mondta: Romániának szüksége van arra, hogy a fiatalok tevékenyen szerepet vállaljanak minden ágazatban.

Hirdetés
Hirdetés

Johannis kifejtette, Romániának nagy szüksége van a fiatalokra úgy a versenyszférában, mint a központi vagy helyi közigazgatásokban, és a politikában általában, mert – a korábbi generációktól eltérő módon – a mostani fiatalok sokkal tájékozottabbak, és készek szerepet vállalni a közéletben.

Felidézte a május 26-i népszavazást és EP-választást, amelyen a fiatal korosztály nagy számban képviseltette magát, jelentősen hozzájárulva a Nemzeti Liberális Párt sikeréhez.

A következő időszakról azt mondta: „bonyolult választási csaták” várhatók. „A PSD-s katasztrófa után, ami évekre megfosztotta Romániát a fejlődés esélyétől, az állampolgárok hatékony kormányzásra vágynak, amely biztonságot, jólétet és haladást hoz számukra. A ti segítségetekkel ezt meg is fogják kapni. Ti vagytok az a nemzedék, amely lelkesedést, reményt, politikai optimizmust hozhat a politikába és a romániai társadalomba” – mondta Johannis a fiatal liberálisoknak.

Az államfő azt is kifejtette, Románia egy helyben fog topogni, ha nem figyel oda az ifjú nemzedék véleményére és elvárásaira. Úgy vélekedett: azok a politikusok állítják, hogy nincs versenyképes humán erőforrás a politikusképzők tanoncai között, akik nem hajlandók félreállni, és helyt adni a következő, friss ötletekkel érkező generációnak.

„Arra biztatlak, hogy ne adjátok fel, legyetek tele ambícióval, kitartóan kövessétek céljaitokat, így sikerülni fog érdekeitek érvényesítése” – tanácsolta Johannis a nyári egyetem résztvevőinek.

A PSD zátonyra futott kormányzásai után sok lesz a tenni- és javítanivaló

Sok lesz a javítanivaló a PSD-kormányok után, jelentette ki Klaus Johannis.

„A PSD zátonyra futott kormányzásai után sok lesz a tenni- és javítanivaló. Újjáépíteni a román államot oly módon, hogy az az állampolgárt szolgálja, gazdasági növekedést érni el és támogatni a versenyszférát, amely a jólétet biztosítja – ezek azok az alappilérek, amelyek megteremtik a normális Romániát” – mondta Johannis, hozzátéve, hogy választási szlogenje (a Normális Románia) egy olyan országra utal, ahol a normalitás végre nem a kivételt, hanem a megszokottat jelenti. Ennek része az is, hogy a fiatalok nem akarják végleg elhagyni az országot, arra hivatkozva, hogy kilátástalan jövő vár rájuk Romániában – tette hozzá az elnök.

A leendő fiatal politikusoknak Johannis azt tanácsolta, hogy legyenek felelősségteljesek, mértéktartóak és hitelesek, ne kövessék azoknak a példáját, akik gyűlöletbeszédre vagy az intolerancia terjesztésére használják fel a nyilvánosságot. „Azt várom el tőletek, hogy bölcsességgel és türelemmel, erőteljes üzenettel építsetek fel egy normális, tartós Romániát, amely jó és méltó hazája lesz minden állampolgárának!” – mondta az államelnök a nyári egyetem résztvevőinek.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások