FRISSÍTVE: Johannis: másodszor szankcionálja az alkotmánybíróság a koalíció ártalmas törekvését

FRISSÍTVE: Johannis: másodszor szankcionálja az alkotmánybíróság a koalíció ártalmas törekvését Románia

Másodjára szankcionálja az alkotmánybíróság (CCR) a kormánykoalíció “ártalmas és alkotmányellenes” törekvését, így a parlamentnek teljes egészében el kell utasítania a törvénykönyveket módosító kezdeményezést – állapította meg hétfőn Klaus Johannis államfő.

Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint a módosítások célja a bűnözők védelme volt. Klaus Johannis azt kéri a Szociáldemokrata Párt (PSD) – Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíciótól, hogy hagyjon fel a “büntetőtörvénykönyvek állítólagos reformjával”, és teljes egészében utasítsa el a módosító indítványokat.

Az államfő hangsúlyozza, hogy a törvények hozzáigazítása a jogállam és az alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatához jóhiszeműen, átlátható módon és a tervezett beavatkozások hatásának alapos értékelését követően kell hogy történjen.

Johannis elnök figyelmezteti a parlament PSD-ALDE többségét, hogy a polgároknak a május 26-ai népszavazáson kifejezett akaratának betartása kötelező, és hogy a lehető leghamarabb át kell ültetni a gyakorlatba a Románia európai elköteleződésének megerősítéséről szóló politikai megállapodást.

“Ezt a megállapodást éppen azért kezdeményeztük, hogy megerősítsük a román állampolgároknak a népszavazáson kifejtett szuverén akaratát a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének támogatása érdekében. Még ha a PSD és az ALDE nem is hajlandó aláírni a dokumentumot, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, és az egész politikai osztály felelőssége, hogy annak rendelkezéseit gyakorlatba ültessék” – szögezte le az államfő.

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke úgy fogalmazott hétfőn, hogy az alkotmánybíróság döntése “keserű győzelem” és kijelentette: a parlamentnek teljes egészében el kell utasítania a módosításokat tartalmazó törvényt, ahogyan azt a Velencei Bizottság is javasolta.

Stelian Ion, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője szerint az alkotmánybíróság hétfői döntése a jogállamiságot erősíti és úgy vélte, hogy ezzel elbuktak a büntetőtörvénykönyveket módosító törvények. Azt mondta: a caracali tragédia hozzájárult ahhoz, hogy az alkotmánybíróság “a valóságra ébredjen”.

Ciolacu: Tudomásul vettük az alkotmánybíróság döntését

Tudomásul vették az alkotmánybíróság döntését és ennek nyomán elölről kezdik a büntetőtörvénykönyvek módosításáról szóló vitát a parlamentben úgy, hogy egyeztetnek az illetékes intézményekkel – jelentette ki hétfőn Marcel Ciolacu, az alsóház elnöke, a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának ülése előtt.

Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: természetesen az alkotmánybíróság összes döntését figyelembe veszik, amiként az “korábban is mindenkor történt”.

Az alsóházi elnök szerint a módosítások kidolgozásába bevonják a legfőbb ügyészség és az igazságügyi minisztérium képviselőit, valamint a bírák és ügyészek szakmai szervezeteit.

A PSD székháza előtt három embert tüntet, akik egy bannert tartanak a magasba, amelyen azt írja “Ti öltétek meg!”.

FRISSÍTÉS: Ciolacu indítványozza a Iordache-bizottság felszámolását

Az igazságügyi törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottság (ismertebb nevén Iordache-bizottság) felszámolását fogja kezdeményezni Marcel Ciolacu, a képviselőház elnöke.

“Javasolni fogom kollégáimnak a Iordache-bizottság felszámolását, vagyis azét a bizottságét, amely az igazságügyi törvények, a Btk. és a Betk. módosításával foglalkozott. (…) Úgy tűnik, a különbizottság nem működött az elvárásoknak megfelelően, sőt, ellenkezőleg: ártott az általam is képviselt párt, valamint a román parlament megítélésének” – mondta Ciolacu.

Az alsóház elnöke szerint újfajta megközelítésre van szükség az említett törvénykönyvekkel kapcsolatban, amelyeket először is összhangba kell hozni az alkotmánybírósági döntésekkel, majd megvizsgálni, hogy szükség van-e ezen kívül más módosításokra is.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.