Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis: csak részben sikerült eltávolítani a PSD-t a hatalomból

Johannis: csak részben sikerült eltávolítani a PSD-t a hatalomból Románia

Csak részben sikerült eltávolítani a Szociáldemokrata Pártot (PSD) a hatalomból – jelentette ki Klaus Johannis a Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos politikai bizottságának és parlamenti frakcióinak hétfői ülésén. Az államfő azt mondta, azt szeretné, hogy 2020 végén ne álljanak szociáldemokraták az állami intézmények élén.

Hirdetés
Hirdetés

Az ülés elején Johannis államfő megköszönte a liberálisoknak az elnökválasztási kampányban való részvételt, hangsúlyozva, hogy nagy sikert értek el, hiszen ellenfelük, a PSD az elmúlt 30 év legsúlyosabb vereségét könyvelhette el idén, amikor mind az európai parlamenti választáson, mind a referendumon, mind az államfőválasztáson alulmaradt. „De csak részben sikerült eltávolítani a PSD-t a hatalomból. A PSD-nek számos törvényhozója, sok polgármestere, sok megyei tanácselnöke van még, így örülünk ennek a győzelemnek, az önelégedettség azonban most nagy tévedés lenne a PNL részéről” – tette hozzá.

Az államfő szerint a jelenlegi kormány jó munkát végez, rövidesen azonban újabb választásokra kerül sor, és ő azt szeretné, hogy a jövő év végére ne álljanak szociáldemokraták az állami intézmények élén. „Nem akarunk senkit elküldeni máshova, csak oda, ahol a helye van, márpedig az állami intézmények élén nincs helye a PSD-nek. Sokszor elmondtam a választási kampányban és még egyszer elmondom: az elmúlt 30 évben a PSD meggátolta Románia fejlődését, és ebben az esztendőben az állampolgárok bebizonyították – előbb az EP-választáson, a referendumon, majd az elnökválasztáson -, hogy PSD nélküli országvezetést szeretnének” – nyomatékosította.

Johannis rámutatott, az államfőnek a pártpolitikák fölé kell emelkednie, ez azonban nem jelenti azt, hogy kívül kell maradnia a romániai politikai életen. „A mai itteni jelenlétem is azt jelzi, hogy lehet helyesen, az alkotmánynak megfelelően kezelni a dolgokat” – tette hozzá.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük