Felhívás!

Jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a PSD volt kincstárnokát

Jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a PSD volt kincstárnokát Románia

Sikkasztás miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a legfelsőbb bíróság a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt kincstárnokát, Mircea Drăghici-ot. Az ítélet jogerős.

Az öttagú bírói testület elutasította mind a vádlott, mind a korrupcióellenes ügyészség (DNA) fellebbezését, és fenntartotta a háromtagú testület által 2020 októberében kimondott első fokú ítéletet.

Ennek értelmében Mircea Drăghici négy év szabadságvesztést kapott a párttámogatásként nyújtott összegeknek az eredetitől eltérő célokra való felhasználása és három évet sikkasztás miatt. A két büntetést összevonták, így öt év börtönbüntetést szabott ki rá a bírói testület.

A szabadságvesztés mellett három évre megvonták tőle a köztisztség betöltésének, illetve a bűncselekmény elkövetéséhez felhasznált szakma gyakorlásának jogát.

Az ítélet értelmében ugyanakkor elkoboznak Mircea Drăghici-tól 19.000 eurót.

A DNA 2019. július 25-én emelt vádat a PSD volt kincstárnoka ellen. A vádirat szerint Mircea Drăghici 2018. február 15-e és június 11-e között egy saját ingatlan vásárlására használt fel 380 ezer eurót a párt által az Állandó Választási Hatóságtól (AEP) kapott támogatásból, amelyet az alakulat kincstárnokaként ő kezelt. Az ingatlan árának kétharmadát törlesztette ebből az összegből, és egy fiktív bérleti szerződéssel próbálta azt a látszatot kelteni, hogy az összeget bérleti díjként a párt fizeti.

A vádhatóság szerint Mircea Drăghici 2018 februárjában egy családtagjával együtt megállapodott egy 500 ezer eurót érő ingatlan tulajdonosával, hogy megvásárolja azt úgy, hogy részben a párt által felvett támogatásból, részben saját forrásokból fizeti ki. Az épület tulajdonosa és a gyanúsított, illetve családtagja közötti elővásárlási szerződés 2018. február 15-én jött létre, és ugyanezen a napon a párt bérleti szerződést kötött az épületre. Az ügyészek szerint a bérleti szerződést 2018. március 1-jétől kezdődően 10 évre kötötték, 2029. március 1-jéig, a bérleti díj összege pedig 380.000 euró volt, amelyet 18 hónap alatt kellett kifizetni. A valóságban azonban a szerződés teljes értékét öt hónap alatt kifizették a politikai pártok tevékenységének finanszírozásáról szóló, 2006/334-es törvény alapján nyújtott támogatásból – állítja a DNA. Miután az Állandó Választási Hatóság vizsgálódni kezdett a támogatás felhasználásáról, a bérleti szerződést és az elővásárlási szerződést is felmondták, a bérleti díjként és a lakás áraként kifizetett összegeket pedig visszavonták.

Emellett az ügyészek szerint 2017 júliusában Mircea Drăghici egyik családtagja megvásárolt a párttól egy több mint 300 ezer lejt érő luxusgépkocsit, de nem fizette ki azt, csak egy évvel később, 2018 augusztusában utalták az autó vételárát.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.