Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Iohannis: megállapodás született az országos helyreállítási tervről

Iohannis: megállapodás született az országos helyreállítási tervről Románia

Megállapodás született az országos helyreállítási tervről – jelentette be szerdai sajtónyilatkozatában az államfő. Klaus Iohannis szerint a terv révén lehívható 30 milliárd euró nagy esélyt jelent Románia fejlesztésére és a sok éve halogatott reformok megvalósítására.

Hirdetés
Hirdetés

Az elnök rámutatott, a koalíciós pártok vezetőivel, a miniszterelnökkel, valamint az európai alapokért felelős miniszterrel tartott ülésen megállapodás született a országos helyreállítási terv végleges formájáról, amelyet még jóvá kell hagynia a kormánynak, majd elküldenek az Európai Bizottságnak.

„Az a mintegy 30 milliárd euró, amelyben e terv révén részesülhetünk, nagy esélyt jelent Románia fejlesztésére, és hozzásegíti a román gazdaságot és társadalmat ahhoz, hogy jobban helytálljon a jelenlegihez hasonló válságok esetén. Ugyanakkor fontos megérteni, hogy e terv megteremti a legjobb körülményeket az oly sok éve halogatott reformok megvalósítására” – fogalmazott.

Az államfő felhívást intézett a terv gyakorlatba ültetésében illetékes hatóságokhoz, gazdasági és társadalmi partnerekhez, hogy minden szinten támogassák ezt a közös erőfeszítést.

Iohannis kiemelte, a terv értelmében 3 milliárd eurót szánnak az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítását célzó projektekre, 4,5 milliárd eurót a sztrádaépítésre és ezzel párhuzamosan a környezetbarát közlekedés népszerűsítésére, továbbá mintegy 4 milliárd eurót a Művelt Románia elnevezésű, hosszú távú oktatási projektbe foglaltak megvalósítására.

Az elnök szerint 1,3 milliárd eurót fordítanak a megújuló energiaforrások támogatására, 1,5 milliárdot erdősítésre, 4 milliárd eurót a szárazság hatásainak mérséklésére és öntözőrendszerek kiépítésére, továbbá 5 milliárd eurót a fenntartható közlekedés népszerűsítésére a vasúti infrastruktúra fejlesztése révén.

Mindemellett jelentős összegeket szánnak a közszolgáltatások digitalizációjára, a városi környezet javítására, a tömbházak hőszigetelésére, az épületek földrengésbiztossá tételére, illetve olyan beruházásokra, amelyek révén új munkahelyek létesülnek, elsősorban a járvány által leginkább érintett ágazatokban.

Semmi nem indokolja, hogy ne használjuk valamennyi jóváhagyott oltóanyagot

Ismét nő a koronavírusos megbetegedések száma Romániában, és bár jelenleg „ellenőrzés alatt áll a helyzet”, hamar kedvezőtlen fordulatot vehet – véli Klaus Iohannis, aki szerint semmi nem indokolja, hogy ne használjuk az európai szinten jóváhagyott vakcinák mindegyikét.

Az államfő rámutatott, ismét nő a napi esetszám, és egyre nagyobb nyomás nehezedik a kórházak intenzív terápiás osztályaira.

„Valószínűleg ez a hullám lesz az utolsó, tekintettel arra, hogy javában zajlik az oltási kampány, napról napra nő a beoltott személyek száma. A helyzet még ellenőrzés alatt áll, de hamar kedvezőtlen fordulatot vehet. Ismét felelősségteljes magatartásra, egy újabb közös nemzeti erőfeszítésre van most szükség” – fogalmazott.

Az államfő hozzátette, minden nap közelebb kerülünk ahhoz, hogy megszabaduljunk a járványtól, de továbbra is elővigyázatosságra van szükség.

„A szakemberek ajánlásaira alapuló, tájékozott döntéseket kell hoznunk, és ez idáig semmi sem indokolja, hogy ne használjuk az európai viszonylatban jóváhagyott valamennyi oltóanyagot” – nyomatékosította, hangsúlyozva, hogy a megfelelő szintű átoltottság eléréséig korlátozások bevezetésére van szükség ott, ahol a helyzet ezt megköveteli, mert csak így lehet csökkenteni a kórházakra nehezedő nyomást.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük