Felhívás!

Iohannis: csütörtökön meg fogja haladni a 100 ezret a napi beoltottak száma

Iohannis: csütörtökön meg fogja haladni a 100 ezret a napi beoltottak száma Románia

Románia “rendkívül jól áll” a koronavírus elleni oltási kampány tekintetében, csütörtökön meg fogja haladni a 100 ezret a napi beoltottak száma – nyilatkozta Klaus Iohannis.

Az államfő rámutatott, Romániában jól halad az oltási kampány, vannak országok, ahol még szervezés alatt áll az oltási folyamat. “Nem hiszem, hogy sok olyan hely lenne még, ahol a polgárok bármiféle előzetes bejelentkezés nélkül kérhetik a vakcinát” – mondta.

Az elnök emlékeztetett, az oltási kampány újabb szakaszába lépünk hamarosan, hiszen hétvégétől az oltási platformon való regisztráció nélkül is megkaphatják az igénylők a koronavírus elleni vakcinát, bármely oltóközpontban. “Abban a nagyon jó helyzetben vagyunk, hogy rendelkezünk elegendő dózissal ahhoz, hogy elkezdhessük ezt a szakaszt” – magyarázta.

Iohannis hozzátette, az elkövetkezőkben további oltási maratonokat szerveznek, és éjjel-nappal nyitva tartó oltóközpontok nyílnak. Az államfő azt is elmondta, hogy az oltási kampányt koordináló Valeriu Gheorghiţától származó információk szerint csütörtökön meg fogja haladni a 100 ezret az egy nap alatt beoltottak száma.

Az államfő rámutatott, bár napról napra csökken az új megbetegedések, a súlyos betegek és az elhalálozások száma, a járvány nem tűnt el, továbbra is be kell tartani a védelmi intézkedéseket, mindaddig, amíg elérjük a megfelelő átoltottsági arányt. “Én ismét arra buzdítok mindenkit, hogy vegye fel az oltást, mert csak így térhetünk vissza a normalitáshoz, amelyre már annyira vágyunk” – fogalmazott.

Iohannis elnök és Florin Cîţu miniszterelnök látogatást tett csütörtökön a konstancai katonakórházban kialakított oltóközpontnál.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások