Felhívás!

Iohannis: az oltási kampány nemzetbiztonsági ügy

Iohannis: az oltási kampány nemzetbiztonsági ügy Románia

Hétfőn ülést tart a védelmi, az egészségügyi és a belügyi miniszterrel a koronavírus elleni oltási kampányról, mint nemzetbiztonsági ügyről – jelentette be pénteken Klaus Iohannis államelnök.

“Az oltási kampánynak sikeresnek kell lennie, véleményem szerint ez a kampány nemzetbiztonsági ügy. Emiatt hétfőre ülést hívtam össze a védelmi, az egészségügyi és a belügyi miniszterrel, hogy az oltási kampány – mint nemzetbiztonsági ügy – minden aspektusát tisztázzuk” – jelentette ki az államelnök a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában.

Iohannis kijelentette, a koronavírus-esetek számának alakulása “némi optimizmusra” ad okot, mivel úgy tűnik, hogy a növekedési tendencia leállt, de ez a tény csak az elkövetkező napokban nyerhet igazolást.

“Azt azonban már elmondhatjuk, hogy a hatóságok által hozott intézkedések megfelelőek voltak. A helyzet még inkább javulni fog, ha türelmesek vagyunk és szigorúan betartjuk az óvintézkedéseket. Ha ezeket betartjuk, egy-két héten belül már javulhat a helyzet” – szögezte le az államfő.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások