Felhívás!

Iohannis: a Legfelsőbb Védelmi Tanács jóváhagyta az oltási stratégiát

Iohannis: a Legfelsőbb Védelmi Tanács jóváhagyta az oltási stratégiát Románia

Elfogadta az oltási stratégiát a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) – közölte csütörtökön Klaus Iohannis.

“A CSAT rendkívüli ülésén jóváhagyták az új koronavírus elleni oltási stratégiát, egy olyan stratégiát, amely legalább néhány hónapig fog tartani” – mondta az államfő, miután meglátogatta a fővárosi Romexpónál kialakított oltási központot.

Iohannis azt is elmondta, nagy a valószínűsége annak, hogy Románia már jövő év elején megkapja az első adag vakcinát, amely körülbelül egymillió dózist fog tartalmazni.

Az államfő hozzátette, a stratégia “nagyon jól kidolgozott”, és erről pénteken részletes sajtótájékoztató keretében számol be a kormány.

Megismételte, hogy az első szakaszban az egészségügyi személyzetet és a kockázati kategóriákat oltják be, valamint azt is, hogy az oltás nem lesz kötelező.

“Az oltás önkéntes alapon történik. Az oltás biztonságos. Az oltás hatékony. Az oltás megtervezetten történik” – nyomatékosította az államfő, aki azt is kiemelte, hogy minden, engedélyeztetés alatt álló Covid-vakcina biztonságos, hatékony és a legmagasabb európai standardoknak felel meg.

A kormány múlt heti ülésén fogadta el az oltási stratégiát.

Az egészségügyben dolgozók több mint 80%-a be akarja oltatni magát

Klaus Iohannis kijelentette, az egészségügyi alkalmazottak körében ‘nagyon magas azok aránya’, akik be akarják oltatni magukat az új koronavírus ellen.

“Nagyon fontos tudni, hogy a jelenleg engedélyeztetés alatt álló vakcinák biztonságosak, hatékonyak, megfelelnek a legmagasabb európai standardoknak. Az oltási kampánnyal foglalkozó csapat szerint (…) az egészségügyben dolgozók több mint 80%-a be akarja oltatni magát. Ez nagyon jó, és ha a dolgok a tervek szerint haladnak, lehetséges, hogy nyárig be is fejezzük az első oltási kampányt” – mondta Iohannis, miután meglátogatta a fővárosi Romexpónál kialakított oltási központot.

Mivel több millió személyt kell majd beoltani néhány hónap alatt, szükség lesz a Romexpónál kialakított központhoz hasonló komplexumok megnyitására – magyarázta az államfő.

“Így fognak kinézni az oltási központok, mint ez: lesz egy fogadó zóna, egy elkülönített rész, ahol az orvosok beszélnek a jelentkezőkkel, utána az oltási zóna és végül egy kijelölt terület, ahol a már beoltott személyeknek várakozniuk kell egy bizonyos ideig” – mondta Iohannis.

Hozzátette, a koronavírus elleni oltóanyagot két szakaszban juttatják be az emberi szervezetbe, tehát mindenkinek kétszer kell megkapnia a vakcinát, szükség lesz egy pontosan vezetett nyilvántartásra elektronikus formában.

“Alig várom már, hogy a vakcina megérkezzen, elkezdhessük és befejezhessük az oltási kampányt, hogy azután nekifoghassunk az újjáépítésnek, újraindítsuk a gazdaságot és visszatérjünk a normális kerékvágásba” – nyomatékosította Iohannis.

“Kérem önöket, hogy menjenek el szavazni”

Klaus Iohannis arra biztatta csütörtökön a román állampolgárokat, hogy a hétvégi parlamenti választásokon éljenek szavazati jogukkal.

Az államfő úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a legtöbb közvélemény-kutatás szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) fogja megnyerni a választásokat, és ez “jó dolog”.

“De kedves románok, a választásokat nem a közvélemény-kutatásokban kell megnyerni, hanem az urnáknál, szavazás során. Következésképpen arra kérem önöket, hogy menjenek el szavazni. Ez rendkívül fontos!” – jelentette ki.

Iohannis azt mondta, 2016-ban a Szociáldemokrata Párt (PSD) a csökkent szavazási kedvnek köszönhette választási sikerét, és “utána jött az éveken át tartó rémálom, amikor a PSD gúnyt űzött az országból, az igazságszolgáltatásból és a közberuházásokból.”

“Szavazzanak! A választásokat szavazással lehet megnyerni! Önök mellettem álltak, szavazzanak arra a csapatra, amellyel újjá fogjuk építeni Romániát, szavazzanak a normális Romániára” – mondta az elnök.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.