Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új csapat a tehetségek szolgálatában

Új csapat a tehetségek szolgálatában Románia

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) technikai bizottsága javaslatot terjesztett elő az U20-as válogatott hivatalos megalapítására.

Hirdetés
Hirdetés

Jelenleg a tizenéveseknél az U19-es válogatott az utolsó, és a következő korosztályos csapat az U21-es. Az U20-as válogatott ötletét a koronavírus adta, a járványellenes korlátozások miatt ugyanis az U19-es idén többnyire vegetált. Emellett azonban tény, hogy a fejlettebb futballal rendelkező országokban természetes dolog, hogy az U19 után U20 következik. Még ha nincs is számukra Európa-bajnokság, a köztes év jó arra, hogy a 19-esből „kiöregedett” játékosokat felkészítse az U21-esre, pláne, hogy utóbbi már a nagy válogatottak tényleges előszobája. Nem ritka az, hogy az U21-es azzal gyengül, hogy egy vagy több kerettagja a nagy válogatotthoz kerül. Ez a helyzet áll fenn most a magyar fociban is, ahol eléggé valószínűtlen, hogy a 20 éves Szoboszlai Dominik játszik még az U21-esben, hiszen már a nagy csapatnak is alapembere! Sokan azért még reménykednek abban, hogy Szoboszlai szerepelni fog a magyar-szlovén közös rendezésű jövő évi U21-es Európa-bajnokságon.

A román U20-as csapatra visszatérve, a megalakulása közvetlenül érintheti a Székelyföld Labdarúgó Akadémiát is, hiszen az U19-es csapatnak folyamatosan tagja volt két-három csíkszeredai játékos. Ha az U20-as megalakul, a mai U19-esek gyakorlatilag 2023-ig együtt edzhetnek, játszhatnak, ez azért is kedvező, mert 2023-ban Románia lesz az U21-es Európa-bajnokság házigazdája. A jövő évi U21-es Eb csoportjainak kisorsolására december 10-én kerül sor, a társházigazda magyarok mellett érdekelt ebben a román válogatott is.

(bl)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük