Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Húsz év a pribéknek

Emberiesség elleni bűncselekményekért jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság szerdán Ion Ficiort, a kommunista korszak egyik kegyetlenségéről elhíresült munkatábor-parancsnokát, akit több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek.

Ficior a hatvanas évek elején a Duna-deltában felállított peripravai munkatábort vezette, ahol főleg a rendszer által „ellenforradalmároknak” minősített elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat tartottak fogva, például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt. A vád szerint a peripravai munkatábort a fogvatartottak „megsemmisítésének” céljával működtették: az embertelen körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, élelem és orvosi ellátás hiánya miatt 103 fogoly halt meg ott Ficior parancsnoksága idején.

A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) 2013-ban kezdeményezte meg a még életben lévő, a sajtó által kommunista pribéknek nevezett volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok büntetőjogi felelősségre vonását. Közülük Ficior a második, akinek az esetében jogerős ítélet született, miután tavaly Alexandru Vișinescut, a hírhedt Râmnicu Sărat-i börtön egykori rettegett parancsnokát szintén 20 évi szabadságvesztésre ítélték.

Március elején egy harmadik bűnvádi eljárás is eljutott a vádemelés szakaszába: a román legfőbb ügyészség Marian Petrescut, a galaci börtön egykori parancsnokát is bíróság elé állította, akit 102 elítélt, köztük 90 politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek.

A román büntető törvénykönyv szerint emberiesség elleni bűncselekményt követ el az, aki – politikai, faji, vallási, etnikai, szexuális vagy más, a nemzetközi jog szerint elfogadhatatlan okok miatt – alapvető emberi jogaitól megfosztja egy csoport tagjait, amiért életfogytiglani vagy 15-től 25 évig terjedő börtönbüntetéssel szabható ki. Mivel a még életben lévő pribékek túl vannak 60. életévükön, esetükben 25 év börtön lett volna a maximális büntetés.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. március 30., 9:29
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ez mind igaz csak eppen a lenyeg hianyzik belole.Az,hogy a kommunista eszme nyugatrol szarmazik,tekintetesen Karl Marx nemet szarmazasu zsido agyabol.Es hiaba biralnak meg cenzuraznak engem kedves moderator mert az is igaz,hogy Stalin kegyetlenkedeseit egy zsidi szarmazasu NKVD tiszt L.Beriya hajtotta vegre a Szovjet Unioban.Aztan a roman Securitatea Poporului titkosszolgalatot a volt Szovjet Uniobol atimportalt NKVD-s tisztek hoztak letre akik kozul a legtobbjuk zsido szarmazasu volt,mint ahogyan ezt elismertek tegnap este a Realitatea Tv-n ahol a volt politikai fogoly Octav Bjoza volt meghivva aki horrorfilmbe illo torteneteket meselt a peripravai es ploiesti politikai bortonokrol.Tobbek kozt azt is elmeselte,hogy a pitesti szornyusegeket egy zsido szarmazasu szekus dolgozta ki, Alexandru Nichorschi,aki addig romaniaban ismeretlen kinzasokat es megalaztatasokat talalt ki es vitt vegbe a ploiesti bortonbe.Es ezekutan mi fogjuk be a pofankat es ne irjunk a zsidokrol.Ezt nem tehetjuk mert tul sok a veletlen.Az nem letezik,hogy mindez csak veletlen volt. Es az sem volt veletlen,hogy ezek a zsido szarmazasu torcionarusok{kikepzett emberkinzok} csak ugy veletlenul csoppentek ezekbe a dolgokba es mind vezeri es kikepzo szerepekben.

  • User
    Dátum: 2017. március 30., 9:43
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Kommentemmel nem Ion Ficiort akarom menteni,nehogy felreertsenek.O valoban egy hitvany alak volt akit embernek nem lehet nevezni.Mert ez az iskolazatlan primitiv alak valakik altal nagyon jol ki volt valasztva a feledatok vegrehajtasara.De a hatterben Romaniatol idegen erok vezettek ezeket a Ficiorokat.Es sajnos volt beloluk eleg,mint ahogyan ma is van!

  • User
    Dátum: 2017. március 30., 11:41
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Egyebkent a magyar miniszterelnok Orban Viktor is elismerte a multkori egyik beszedeben,hogy a kommunizmus eszmejet es elveit nem az oroszok talaltak ki,hanem nyugatrol volt beimportalva kiserletnek Oroszorszagba,tekintetesen Karl Marx zsido szarmazasu nemetrol van szo aki eme elveket papirra vetette.Csak el kell olvasni a Gede testverek magyarorszagi konyvkiadojanal megjelent „A cion bolcseinek jegyzokonyvei „cimu konyvet es ebbol mindenki meg fogja erteni,hogy milyen tervei vannak az egyetemes cionista zsidosagnak az emberiseggel kapcsolatosan.Aki ezt a konyvet olvasta az megerti,hogy miert volt kommunizmus,nacizmus es miert van ma Europai Unio.Kik terveztek ezeket a rendszereket es kiserleteket az emberiseg ellen es milyen celbol.Jo olvasast a konyvhoz!