Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hat órán át hallgatta ki Carmen Dant a DIICOT az augusztus 10-i csendőri akció ügyében

Hat órán át hallgatta ki Carmen Dant a DIICOT az augusztus 10-i csendőri akció ügyében Románia

Hat órán át tartott pénteken Carmen Dan kihallgatása a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) székhelyén. A volt belügyminisztert a 2018. augusztus 10-i bukaresti demonstráción történt csendőri beavatkozás ügyében idézték be.

Hirdetés
Hirdetés

A DIICOT székhelyéről való távozásakor Carmen Dan rámutatott, a kihallgatáson az ügyészeknek is elmondta, hogy nem a miniszter irányítja a csendőri bevetéseket. Mint kifejtette, az ügyészek főleg arra voltak kíváncsiak, belügyminiszterként milyen szerepe volt azon a napon. „Semmiképpen sem volt aktív, a bevetést irányító szerepem. (…) A saját irodámban tartózkodtam aznap, nem a parancsnoki központban” – fogalmazott. Ugyanakkor hangsúlyozta, az események napján nem beszélt sem Liviu Dragnea akkori szociáldemokrata pártelnökkel, sem más olyan politikussal, aki nem volt illetékes az ügyben, csak az akkori miniszterelnöknek küldött beszámolókat, ahogyan az kormánytagként kötelessége volt.

Carmen Dan hozzátette, „teljesen természetesnek” tartja, hogy a nyomozó hatóságok mindenkit beidéznek kihallgatásra, akinek információi lehetnek az üggyel kapcsolatban, és „egy pillanatig sem merült fel”, hogy kivonja magát ez alól.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások