Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Grindeanu: az RMSZ-nek tisztáznia kell álláspontját Orbán beszédével kapcsolatban

Grindeanu: az RMSZ-nek tisztáznia kell álláspontját Orbán beszédével kapcsolatban Románia

Senki nem akarja az RMDSZ távozását a kormányból, de a szövetség vezetőinek magyarázatot kell adniuk Orbán Viktor tusnádfürdői kijelentéséire – jelentette ki vasárnap Sorin Grindeanu.

Hirdetés
Hirdetés

A Szociáldemokrata Párt (PSD) első alelnöke a Prima TV-nek nyilatkozva elmondta, szerinte a magyar kormányfő rasszista beszédet mondott a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványoson). ‘Ez nem csak az én álláspontom. Ismertek a hazai és a nemzetközi reakciók’ – jelentette ki a politikus.

Grindeanu emlékeztetett arra, hogy maga Markó Béla volt szövetségi elnök is magyarázatot vár az RMDSZ vezetőitől. ‘Szükség van az RMDSZ álláspontjának a tisztázására. Ha ez megtörténik, senki sem akarja, hogy távozzanak a kormányból’ – fejtette ki a PSD első alelnöke.

Elmondta, hogy meggyőződése szerint erre a tisztázó jellegű beszélgetésre a koalíció következő ülésén sor kerül. Azt még nem tudni, hogy mikor, mert a kormánypártok vezető politikusai közül többen szabadságon vannak, a PSD elnökét, Marcel Ciolacut pedig megfertőzte a koronavírus – tette hozzá.

Arra a kérdésre, miért ragaszkodik a PSD az RMDSZ kormányon maradásához olyan körülmények között, hogy a szociáldemokratáknak és a liberálisoknak a magyar szervezet nélkül is lenne parlamenti többsége, Grindeanu kijelentette: ‘Mert jó szakemberek’.

Kifejtette, hogy szállításügyi miniszterként kiválóak a kapcsolatai a kormány RMDSZ-es tagjaival. ‘Nagyon sajnálnám, ha eltávolítanák őket a kormányból. Nem értek egyet azzal, hogy távozzanak, ha megtörténnek részükről azok a feltétlenül szükséges pontosítások’ – mondta a PSD első alelnöke.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 8., 11:21
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Azt javasolom Grindeanu miniszternek, kérdezze meg a hallgatóság helyett egyenesen Orbán Viktortól, hogy mit mondott a tusnádfürdői beszédében ha nem értette meg annak szavait.