Felhívás!

Görögország beutazási feltételeket szab

Görögország beutazási feltételeket szab Románia

Görögország Országos Idegenforgalmi Szervezete közzétette, hogy az idei turisztikai idény hivatalos kezdete május 14. Üdülni már korábban is lehet a görög partokon, de a 14-i dátum több szempontból (például árszabások, szervezett külföldi csoportok fogadása stb.) lényeges.

A görög hatóságok a beutazási feltételeket a koronavírus-járványhoz igazították. Engedélyezik a beutazást azoknak, akik Covid-19 elleni védőoltást kaptak, és erről hivatalos tanúsítvánnyal is rendelkeznek. Be lehet utazni a törvényes határidőn belül elvégzett vírusteszt negatív eredményével is. A harmadik alternatíva az, hogy az érintett személynek a szervezetében legyenek koronavírussal szembeni antitestek, a közlemény nem részletezi azt, hogy mivel lehet és kell ezt igazolni, valószínűleg különleges orvosi bizonyítvánnyal, ha nem éppen a többszöri védőoltás tanúsítványával.

A 2021. évi, nyári görög idegenforgalmi jelige: “All You want is Greece”. Magyarul ez körülbelül annyit jelent, minden, amit akar, amire vágyik (a turista), az Görögország. A május 14-i hivatalos idénymegnyitás előtt a görög hatóságok nagy figyelemmel követik a koronavírus-járvány alakulását, és már április folyamán bevezetnének kísérleti jelleggel különböző engedményeket, lazításokat a vendéglátói közegekben.

(bl)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások