Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fűtés nélkül, hidegben dolgoznak a román közszolgálati tévé alkalmazottai

Fűtés nélkül, hidegben dolgoznak a román közszolgálati tévé alkalmazottai Románia

Hetek óta, tulajdonképpen az ősz beköszönte óta kénytelenek központi fűtés nélkül, a hidegben dolgozni a román közszolgálati televízió (TVR) alkalmazottai. A tévécsatorna épületében az elavult fűtőberendezés kicserélése már egy ideje folyamatban van, de nehézségek adódtak – számol be a Transindex.

Az alkalmazottak jelenleg elektromos fűtőberendezésekkel próbálják elviselhetőbbé tenni munkahelyükön a hőmérsékletet, viszont ezek a gépek annyira leterhelték a rendszert, hogy most már áramkimaradásokat is tapasztalnak. A vezetőség a helyzet orvoslására a napi munkaidőt 8 óráról 4 órára csökkentette, bár ez a médiában dolgozó emberek jelentős részének nem jelent valódi megoldást, hiszen beosztásuknál fogva úgysem hagyhatják el korábban a főépületet. A dolgozók azt mondják, hogy a hideg egyre elviselhetetlenebb és ez mindenkit feszült állapotba hoz.

Hirdetés
Hirdetés

Papp Csongor, a magyar szerkesztőség szakszervezeti csoportjának vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a főépület régi hőberendezése már körülbelül 50 éves és teljes mértékben elavult. Az idén került sor ennek felújítására, viszont különböző procedurális időkeretek miatt az új hőberendezés üzembe helyezése még nem sikerült. Papp még azt is hozzátette, hogy a közszolgálati tévének dolgozók több épületszárnyban, különböző részlegeken dolgoznak, ezért a vezetőség épületszárnyában nincs gond a fűtéssel, hiszen az egy újabb építésű épületrészhez tartozik, amelynek a hőközpontja is más, mint a toronyépületé.

„Talán, ha másképp időzítik a közbeszerzést, akkor elkerülhető lett volna ez a helyzet” – mondta a szakszervezeti vezető. „Az ablakok is régi, vaskeretű ablakok, inkább szellőztetőkként, mint szigetelőként működnek. De mivel nemrég szakszervezeti szinten is tárgyaltak már a vezetőséggel erről a problémáról, abban bízunk, hogy a legoptimistább esetben december első felében már lesz fűtésünk.”

(Transindex)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük