Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Feloldották a Kövesi ellen elrendelt hatósági felügyeletet

Feloldották a Kövesi ellen elrendelt hatósági felügyeletet Románia

A legfelsőbb bíróság helyet adott Laura Codruţa Kövesi fellebbezésnek és feloldotta szerdán a hatósági felügyeletet az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt főügyésze ellen, amelyet a bírák és ügyészek visszaéléseit vizsgáló ügyosztály (SIIJ) rendelt el – közölte a volt főügyész, aki jelen volt a döntés közzétételénél.

Kövesit abban az ügyben helyezte hatósági felügyelet alá a SIIJ, amelyben hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják az Országos Befektetési Alap (FNI) volt igazgatójának, Nicolae Popának a hazaszállítása kapcsán.

Az ítélet jogerős.

„Elfogadták a fellebbezést és elrendelték a hatósági felügyelet visszavonását. Nem kommentálom a döntést. Kifogásoltam, hogy ez az intézkedés jogtalan volt. A fellebbezésben rámutattam, hogy az intézkedés alaptalan és jogellenes. Lássuk, mit ír majd az indoklásban – mondta Laura Codruţa Kövesi az újságíróknak, miután részt vett a tárgyalóteremben az ítélet közzétételén.

Hozzátette: a hatósági felügyeletben elrendelt valamennyi intézkedést visszavonták. „Most elhagyhatom az országot, a hatósági felügyeletet megszüntették, az összes intézkedést visszavonták, fellebbezésemet elfogadták” – összegezte Kövesi.

Hirdetés
Hirdetés

Laura Codruţa Kövesit múlt héten helyezte hatósági felügyelet alá a SIIJ, és arra kötelezte, hogy minden héten jelentkezzen egyik fővárosi rendőrségen, nem hagyhatta el az országot, nem beszélhetett az újságírókkal az ellene folyó eljárásról, és nem dolgozhatott a legfőbb ügyészségen.

Kövesi ellen 2018 decemberében indult kivizsgálás egy olyan feljelentés alapján, amelyet a korrupciós ügyben vád alá helyezett és emiatt Szerbiába menekült volt képviselő, Sebastian Ghiţă nyújtott be.

A CSM szerint az európai tisztségviselők nyomást gyakorolnak a bíróra

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege szerint az európai tisztségviselők nyomást gyakorolnak a Kövesi ügyében eljáró bíróra, akinek azt kell eldöntenie, hogy helyet ad-e Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt főügyésze fellebbezésének, amelyben az ellene elrendelt hatósági felügyelet feloldását kéri.

Az ügyosztály által megfogalmazott nyílt levél „az igazságszolgáltatás függetlenségét védi” a bíróra nehezedő „politikai nyomástól”.

Az CSM bírói részlege megállapítja, hogy az olyan európai vezetők, mint Manfred Weber, Guy Verhofstadt és Antonio Tajani nyilatkozataik és cselekedeteik révén „nyomást gyakoroltak’ az ügy megoldásáért felelős bíróra, és ezzel hozzájárulhatnak az ‘igazságszolgáltatás függetlenségének aláásásához”.

A CSM rámutat, a nemzetközi előírások értelmében az igazságügyi hatóságok és bírák semmilyen közvetett vagy közvetlen, nyílt vagy rejtett nyomásgyakorlásnak nem vethetők alá.

„Következtetésképpen egyes európai tisztviselők nyilatkozatai és cselekedetei, amelyek nyilvánvalóan kívül esnek hatáskörükön, befolyásolták a romániai igazságszolgáltatás függetlenségét a Laura Codruţa Kövesi ügyében” – mutat rá a levél.

Hirdetés
Hirdetés

Kövesi: számos fenyegetést kaptam, veszélyben van testi épségem

Laura Codruţa Kövesi volt korrupcióellenes főügyész azt nyilatkozta szerdán, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) határozata értelmében továbbra is élvezi a kormányőrség védelmét, mert számos fenyegetést kapott és veszélyben van a testi épsége.

„Mandátumom befejezésekor küldtem egy-egy másolatot a nekem küldött fenyegető levelekről, és a CSAT úgy döntött, hogy továbbra is kormányőrségi védelemben részesülhetek” – mondta újságírói kérdésre válaszolva a volt főügyész.

Más ügyészeket is naponta ér támadás amiatt, hogy munkájukat végzik, és mert „egyesek nyugodtan akarnak lopni” – jelentette ki Kövesi, amikor arról kérdezték, hogy lát-e összefüggést az ellene, illetve Augustin Lazăr legfőbb ügyész és Cristina Tarcea, a legfelsőbb bíróság elnöke ellen indított támadás között.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük