Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Erdély kiemelkedően teljesít

Románia történelmi tartományai közül messze Erdély gazdasága a legerősebb, és lényegesen csökkent Bukarest súlya a 2008-2009-es pénzügyi világválság óta. Ugyanakkor Székelyföld sokkal lassabb ritmusban fejlődik, mint a régió egésze, mára már olyan, korábban gyengén fejlett megyék is elhúztak mellette, mint például Fehér – írja a maszol.ro.

Nagyobb aránytalanságok jellemzik jelenleg Románia gazdaságát, mint a gazdasági világválság kitörésekor. A jó hír viszont az, hogy a főváros súlya lényegesen csökkent. Míg 2008-ban a Bukarestben bejegyzett vállalatok állították elő a romániai cégek árbevételének 63 százalékát, ez az arány 2016-ra 37,5 százalékra csökkent. A megyék közti különbségek továbbra is nagyok: a tíz leggyengébben teljesítő megye a válság kirobbanásának évében 39 milliárd lejt termelt, az országos összérték 3,9 százalékát, ami 2016-ra 56 milliárdra, illetve 4,3 százalékra nőtt. A tíz legfejlettebb megyében lényegesen nagyobb volt a növekedés: ezek 2008-ban 198 milliárd lejt produkáltak, tavalyelőtt azonban már 461 milliárdot. Hozzájárulásuk az országos teljesítményhez 18 helyett immár 35 százalék.

Székelyföld gazdasági téren sokkal kisebb mértékben lépett előre 2008 óta, mint más megyék. A Hargita megyei cégek árbevétele a vizsgált időszakban 36, a háromszékieké pedig 35 százalékkal nőtt. Ez első látásra nem rossz eredmény, más erdélyi megyékkel összehasonlítva azonban roppant szerény. A székelyföldi vezetők azonban többször hangsúlyozták: Kovászna és Hargita megye a főváros gáncsoskodása miatt van rosszabb helyzetben, mint például a szomszédos Brassó, s az önrendelkezés kimozdíthatná a holtpontról a gazdasági életet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük