Felhívás!

Emberi körülményeket a háziállatoknak

Emberi körülményeket a háziállatoknak Románia

Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) tervezetet készített egy olyan új kormányhatározatra, amely a háztáji gazdaságokban és farmgazdaságokban hivatott szabályozni a sertéstenyésztést. Elképzelhető, hogy sok gazdálkodó azért lesz kénytelen lemondani a háztáji sertéstenyésztésről, mert nem tudja teljesíteni a szigorú és igényes feltételeket.

Az európai uniós ajánlásokat, direktívákat és törvényeket is figyelembe vevő szabályzat előírásairól túlzás nélkül elmondható, hogy a bolygón, de akár Erdélyben és Romániában is élhetnek emberek mostohább körülmények között ahhoz viszonyítva, amit a sertéstenyésztéssel foglalkozóknak tiszteletben kell tartaniuk az állatok jogait illetően. Ezeket huszonhárom pontban és öt alpontban fogalmazzák meg. Pontosan meghatározzák, egy-egy sertés (kan, koca, malac) életterének mennyi felületet kell biztosítani az ólban, kifutóban stb., milyen lehet a padló, mennyi lehet a környezeti hangerő és zajártalom (max. 85 decibel), műszakilag milyen erősnek kell lennie a belső villanyégőnek, a 24 órából mennyi ideig működhet mesterséges fényforrás (8 óra). Az állatoknak hozzáférésük kell legyen a kényelmes és megfelelő hőmérsékletű pihenőhelyekhez. Vigyázni kell arra, hogy az állatok egymástól rácsokkal elkülönítve is láthassák egymást. A pároztatásra való helyiségeknek tágasnak kell lenniük. Természetesen érvényesek a sertésölésre vonatkozó uniós szabályok is, például a böllérpisztoly kötelező használata.

A fentieknél sokkal részletesebb és szakszerűen megfogalmazott sertéstenyésztési rendelet megszegése, semmibe vétele magánszemélyek számára 1000 lejtől 2500 lejig terjedő pénzbírsággal járhat, jogi személyek (sertésfarmok, nagybani gazdaságok) esetében a szabálysértés 3500 lejtől 7000 lejig terjedő pénzbírság. Az enyhébb vagy súlyosabb szabálysértéseket kéttucatnyi pontban foglalják össze, érdemes tanulmányozni! Előfordulhat, hogy valaki – főleg háztáji gazdálkodó – nem is tudja, nem is érzékeli, hogy egy vagy több pontban megsérti a sertéstenyésztési, állattartási rendszabályt!

A sertéstenyésztő farmgazdaságokra, kereskedelmi társaságokra vonatkozó rendszabály olyan, mintha tudományos dolgozat része lenne, pontos előírásokat, értékszámokat tartalmaz az ólak, helyiségek hőmérsékletére, páratartalmára, sőt a szellőztető berendezések légáramlat-sebességére vonatkozóan is! Emellett a sertések belső életterére vonatkozó értékszámok az állatok súlyától, életkorától függően váltakoznak. Pontos határértékek vannak az ólak, sertésistállók levegőjének minőségére is, a káros légszennyezettség (pl. ammónia) nem haladhatja meg az előírt szinteket. A tervezetet közvitára bocsátotta az illetékes szakhatóság. Az érdeklődők tanulmányozhatják az ANSVSA internetes honlapján.

Fotó: depositphotos.com

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások