Felhívás!

Elfogadta a parlament a szükségállapot elrendelésére vonatkozó dekrétumot

Elfogadta a parlament a szükségállapot elrendelésére vonatkozó dekrétumot Románia

Jóváhagyta a parlament a 30 napos szükségállapotot kihirdető 2020/195-ös elnöki rendeletet.

Marcel Ciolacu képviselőházi elnök bejelentette, hogy az elnöki dekrétumot, miszerint egész Románia területén szükségállapotot vezetnek be, ellenszavazat nélkül fogadta el a parlament.

A szavazás elektronikus úton zajlott.

Johannis: a teljes politikai osztály felelősségérzetéről és szolidaritásáról tanúskodik a rendelet elfogadása

A teljes politikai osztály felelősségérzetéről és szolidaritásáról tanúskodik az a tény, hogy a parlament egyöntetűen elfogadta csütörtökön a szükségállapot kihirdetéséről szóló elnöki rendeletet – nyilatkozta Klaus Johannis államfő a parlamenti szavazás után.

“Külön értékelem a gyorsaságot, amellyel elfogadták a dekrétumot, valamint az egységet, amelyről a romániai törvényhozók bizonyságot tettek” – fogalmazott az elnök nyilatkozatában, hangsúlyozva az egységes fellépés és a közös erőfeszítések fontosságát a koronavírus-járvány terjedésének fékezése érdekében.

FRISSÍTÉS: Megjelent a Hivatalos Közlönyben a határozat

Megjelent csütörtök este a Hivatalos Közlönyben a szükségállapot bevezetéséről szóló elnöki rendeletet jóváhagyó parlamenti határozat.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.