Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elfogadta a képviselőház a bírák és ügyészek jogállásáról szóló tervezetet

Elfogadta a képviselőház a bírák és ügyészek jogállásáról szóló tervezetet Románia

Első házként, 198 támogató és 80 ellenszavazattal, 4 tartózkodás mellett fogadta el a képviselőház a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvénytervezetet.

Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter a plénum előtt közölte, a tervezet minden szükséges pozitív véleményezést megkapott, ezek közül a legfontosabbat, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jóváhagyását is.

A jogszabály törvényerőre emel több olyan, a bírák és ügyészek kinevezésére, előléptetésére vonatkozó előírást, amelyek eddig csak a CSM belső szabályzatában szerepeltek; kidolgozásakor ugyanakkor figyelembe vették a bírák és ügyészek karrierjére vonatkozó alkotmánybírósági döntéseket, valamint az Európai Unió Bíróságának joggyakorlatát.

A tervezetet a képviselőházi vita során bírálták a Mentsétek meg Romániát Szövetség (AUSR) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői.

Az igazságügyi tervezetekkel foglalkozó különbizottság egyik módosító javaslata értelmében a képesítési vizsgát letevő bírákat és ügyészeket az államfő nevezi ki a CSM megfelelő részlegének ajánlására, ahhoz a bírósághoz vagy ügyészséghez, ahol gyakornokként dolgoztak.

Elfogadták azt a módosító javaslatot, miszerint a bíróságok ítélőtanácsaiban konzultatív jelleggel részt vehetnek gyakornok bírók is.

Az országos korrupcióellenes ügyészségbe (DNA) és a szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészségbe (DIICOT) egyetlen egyszer és csak maximum egy évre delegálható egy ügyész, a hosszabbítás lehetősége nélkül.

Egy másik módosítás leszögezi, hogy az európai irányelveknek megfelelően a bírák és ügyészek kifejthetik véleményüket, ugyanakkor feladatuk ellátásakor őrizkedniük kell a másik két államhatalom (a törvényhozói és a végrehajtói) hitelét bármilyen módon rontó megnyilvánulásoktól.

Megszavazták azt az indítványt is, miszerint a vezetői tisztséget betöltő személlyel szemben alkalmazott fegyelmi szankció – a figyelmeztetés kivételével – a tisztségből való felmentést vonja maga után.

A képviselőház első törvényhozói testületként szavazott a tervezetről, a döntő ház a szenátus.

Az ügyészek és bírák jogállásáról szóló tervezet a harmadik jogszabály az igazságügyi törvénycsomagból, amelyet megvitatott a parlamenti különbizottság. A testület korábban elfogadta a CSM működéséről és az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló tervezetet, amelyeket a képviselőház plénuma is megszavazott már.

(forrás: Agerpres, fotó: pexels.com)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük