Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

EJEB: nem megfelelő az államosított romániai ingatlanok visszaszolgáltatási mechanizmusa

EJEB: nem megfelelő az államosított romániai ingatlanok visszaszolgáltatási mechanizmusa Románia

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi döntésében úgy találta, hogy a romániai kommunista rezsim alatt államosított ingatlanok visszaszolgáltatási mechanizmusa nem megfelelő és továbbra sem működőképes.

Romániát a strasbourgi testület 2010-ben szólította fel, hogy tegye hatékonnyá az államosított ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszerét, miután több ezer – a visszaszolgáltatás ütemével és a megítélt kárpótlással elégedetlen – panaszos perelte be a strasbourgi bíróságon.

Az ennek nyomán megszületett új jogorvoslati törvény 2013-ban lépett hatályba. Az EJEB azonban keddi határozatában úgy ítélte meg, hogy “a mechanizmus továbbra sem eléggé működőképes és homogén”. Az ügyben 2017-ben további 53 romániai állampolgár fordult az EJEB-hez, akik mindannyian jogerős ítéletet kaptak a javukra, amelyben a tulajdonjog kiadását, vagy kártérítés fizetését rendelték el. Ennek ellenére felperesek egyike sem kapta vissza jogos tulajdonát, vagy nem kaptak megfelelő kártérítést – ítélte meg a testület.

Az EJEB szerint “a bírósági végzések betartásának tartós elmulasztása és hatékony jogorvoslat hiánya túlzott egyéni terhet rótt a felperesekre”, azért a panaszosok javára egyénenként 10 ezer euró kártérítést ítélet meg. Felhívta emellett a figyelmet, hogy Romániának továbbra is erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy jogszabályait és gyakorlatát összhangba hozza az strasbourgi bíróság következtetéseivel.

forrás: MTI

fotó: wikimedia.org

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük