Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egyszerű indítványt nyújt be az USR az oktatási miniszter ellen

Egyszerű indítványt nyújt be az USR az oktatási miniszter ellen Románia

Egyszerű indítványt nyújt be a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter ellen – az alakulat országos bürójának keddi döntését Cătălin Drulă ügyvivő elnök jelentette be.

Hirdetés
Hirdetés

Az USR a tárcavezetőt tartja felelősnek amiatt, hogy több mint 40 ezer diák nem iratkozott fel az érettségire, illetve hogy nőtt az iskolaelhagyók aránya.

Felróják neki továbbá, hogy nem terjesztette ki a Meleg ételt az iskolákban, illetve az Iskola az iskola után programot, hogy „csak vonogatja a vállát”, amikor a PISA-tesztek eredményeiről kérdezik, és „a plágiumot védi ahelyett, hogy az akadémiai integritás őre lenne”.

Az USR közleménye értelmében Sorin Cîmpeanu mandátuma alatt a bruttó hazai termék (GDP) mindössze 2,28 százalékát fordították az oktatásra, „ami az egyik legkisebb arány az elmúlt 30 évben, és messze elmarad a 6 százalékos céltól”.

„A minisztert azonban ez nem zavarja, mert túlságosan lefoglalják az egyik napról a másikra bejelentett, a tanulók kiértékelésének módját érintő változtatások, amelyekről előzetes egyeztetések nélkül és az érintettek véleményének mellőzésével születik döntés” – fogalmaznak.

Az USR azt is felrója a miniszternek, hogy bár már a Victor Ponta vezette kormány idejéből, 2014-től beszél az új tanügyi törvényről, „a jelek szerint” mélyreható változtatásokra továbbra sem lehet számítani a részéről, valójában nem áll szándékában depolitizálni a rendszert.

A következő napokban több USR-s törvényhozó is kiléphet a pártból

Kilépett az USR-ből Cosmin Poteraş szenátor – jelentette be Cătălin Drulă, aki szerint a napokban további USR-s törvényhozók követik Poteraş példáját, és ennek hátterében Dacian Cioloş terve áll.

Cătălin Drulă a parlament épületében tartott kedden sajtótájékoztatót, amelyen elmondta, információi szerint az USR 80 törvényhozójának több mint 90%-a hű marad a párthoz, de a napokban többen ki fognak lépni. „Egy terv van a háttérben, amelyet Dacian Cioloş eszelt ki és hajt végre” – tette hozzá Drulă.

Az USR vezetője szerint Cioloş „méltóságon aluli” tervet dolgozott ki, hogy rávegye az USR törvényhozóit a párt elhagyására.

Az USR ugyanakkor nem fogja megsínyleni a tönkretételére tett kísérletet, mert „az ellenzékben töltött évek nehezek, és a karakterek az ellenzékben épülnek” – vélekedett Cătălin Drulă.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük