Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kelemen: kevés az esély a szolidaritási adó bevezetésére

Kelemen: kevés az esély a szolidaritási adó bevezetésére Románia

Kelemen Hunor szerint kevés esély van a szolidaritási adó bevezetésére, a kormánykoalícióban még nem született döntés ebben a kérdésben.

Hirdetés
Hirdetés

Az RMDSZ miniszterelnök-helyettesét a parlament épületében faggatták az újságírók arról, hogy egyetért-e a szolidaritási adó bevezetésével. Kelemen azt mondta, kevés esélyt lát arra, hogy bevezessék a szolidaritási adót, és mivel a koalícióban még folynak az egyeztetések a témáról, nem kívánt részletekbe bocsátkozni.

Emlékeztetett, 2-3 évvel ezelőtt maga tett javaslatot egy ilyen adó bevezetésére, amelyet az elképzelések szerint egy bizonyos összeg feletti forgalmat lebonyolító vállalatoknak kellett volna befizetniük. „Akkor támogattam ezt, és most is azt gondolom, hogy jó megoldás lenne bevezetni egy, legtöbb két évre” – fogalmazott, hozzátéve, múlt héten tárgyaltak a témáról a koalícióban, végső döntés azonban nem született.

Kelemen szerint ha bevezetnék az adót, az ebből befolyó összegeket elsősorban az oktatási és az egészségügyi ágazatra fordítanák.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük