Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egyre kevesebb orvos megy külföldre az egészségügyi miniszter szerint

Egyre kevesebb orvos megy külföldre az egészségügyi miniszter szerint Románia

Az év elejétől mostanig 411 megfelelőségi tanúsítványt állítottunk ki azoknak az orvosoknak, akik külföldön szeretnének dolgozni, jelentette ki Sorina Pintea egészségügyi miniszter csütörtökön.

Hirdetés
Hirdetés

A miniszter rámutatott, 2010-ben 7.829 ilyen tanúsítványt állítottak ki az orvosoknak, 2011-ben 5.674-et, 2017-ben 2.794-et, 2018-ban pedig 2.312-öt.

„Az idei évben 411 tanúsítványt adtunk ki eddig. (…) Megemlíteném azonban, hogy nem minden orvos megy is el külföldre, aki kiváltja a tanúsítványt, azonban ez az egyetlen adat, amire alapozhatunk a helyzet felmérésekor. Úgy gondolom, hogy év végéig nem fogjuk meghaladni az 1.300 dokumentumot, tekintve, hogy nőttek a bérek, és az idén az egészségügyi intézmények felszereltségén is javítunk” – fejtette ki a miniszter az egészségügyben dolgozókkal való találkozóján, akik között külföldről hazatért orvosok és asszisztensek is voltak.

Rámutatott, azt szeretné, ha minél több orvos visszatérne az országba, ugyanakkor minél kevesebb menne el.

Pintea szerint a béremelést követően, bizonyos előzetes felmérések és becslések alapján megközelítőleg 150 orvos tért vissza már az országba.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások