Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dăncilă: jövő héten kérünk bizalmi szavazást a parlamentben

Dăncilă: jövő héten kérünk bizalmi szavazást a parlamentben Románia

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága (CExN) úgy döntött, hogy jövő héten kér bizalmi szavazást a parlamentben a kormányátszervezésre – jelentette be hétfő este Viorica Dăncilă pártelnök.

Hirdetés
Hirdetés

Dăncilă a CExN ülésének végén tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nem fél a parlament negatív szavazatától.

„Beszéltünk a kormány jelenlegi helyzetéről és úgy döntöttünk, hogy a jövő héten kérünk bizalmi szavazást a parlamentben a kormányátszervezésre. Számtalanszor hangsúlyoztuk, hogy nem félünk. Beszélünk a politikai pártok képviselőivel és elérjük, hogy bizalmat kapjunk” – mondta Viorica Dăncilă.

A kormányfő hozzátette: még nem döntöttek arról, hogy, hogy kormányátalakítás, vagy kormányátszervezés legyen, de ha szerkezetátalakításra kerül sor, akkor az új kormányban 19 minisztérium lesz.

‘Természetes, hogy minden párttal tárgyalni fogunk, kivéve a Pro Romániát” – jelentette ki a PSD elnöke. Azt is elmondta: a CExN ülésén, szavazás útján döntöttek arról, hogy a Pro Romániával semmiképpen nem lépnek kormányra, noha „örömmel veszik, ha egyes Pro Romániás parlamenti képviselők támogatják a kormányt”.

„Stabilitásra van szükségünk” – szögezte le Dăncilă.

Dăncilă azzal vádolta Klaus Johannis államfőt, hogy „abszolút mentességének” védelmében, „alkotmányos és hatalmi visszaélést követ el”, mert nem hajlandó kinevezni az ügyvivő minisztereket.

Hozzátette: az alkotmánybíróság a 2018/875 határozattal már megállapította, hogy a hivatalban lévő elnöknek nincs joga találomra megtagadni az ügyvivő miniszterek hivatalba iktatását, és azokat, a kormány megfelelő működésének biztosítása érdekében, ki kell nevezni, amíg a parlament véleményt nyilvánít az átalakítással kapcsolatban.

„Ez a helyzet, amelyet Johannis elnök hozott létre, aki az ügyvivő miniszterek kinevezésének megtagadásával teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a törvényeket, szabályokat és az alkotmánybíróság döntéseit, súlyos következményekkel járhat az ország polgáraira nézve és Románia külföldi kapcsolatainak szempontjából” – mutatott rá Viorica Dăncilă.

Arra a kérdésre, hogy van-e többsége, hogy bizalmat kapjon a kormány átszervezéséhez, a kormányfő azt válaszolta: „Megpróbálunk többséget létrehozni”.

Átruházzák a kormányfőtitkárságra a sürgősségi rendeletek kiadásának jóváhagyását

Annak érdekében, hogy a kormány működni tudjon, határozatot fogadnak el a hétfői kormányülésen, amely a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős minisztériumtól a kormányfőtitkárságra ruházza át a sürgősségi rendeletek kiadásának jóváhagyását – jelentette ki Viorica Dăncilă kormányfő.

„A kormány tagjaival együtt megoldásokat kerestünk annak érdekében, hogy a kormányban fennálló zárlaton túl tudjunk lépni. Ezt a zárlatot nagyon könnyen fel lehetett volna oldani, ha az államelnök eleget tett volna alkotmányos kötelességének és kinevezte volna a javasolt ügyvivő minisztereket. Emiatt most határozatot fogadunk el, amellyel átruházzuk a sürgősségi rendeletek kibocsátásának jóváhagyását a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős minisztériumtól a kormányfőtitkárságra, abban az értelemben, hogy a törvény előírásainak megfelelően megindokolja a rendkívüli helyzetet” – mondta Dăncilă a kormányülés elején.

Továbbra is Meleșcanut támogatják a szenátus élére

A PSD országos végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy továbbra is Teodor Meleşcanut támogatja, hogy a felsőház elnöke legyen – jelentette be hétfő este Viorica Dăncilă.

Dăncilă a CExN ülésének végén tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy amit egyszer megígért, ahhoz tartja magát, és bízik benne, hogy a PSD-képviselők is a CExN döntésének megfelelően szavaznak majd a parlamentben.

Már több mint egymillió aláírás gyűlt össze Dăncilă támogatására

Már több mint egymillió aláírás gyűlt össze Viorica Dăncilă államelnöki tisztségre történő jelölésének támogatására – jelentette be a Szociáldemokrata Párt elnöke.

Viorica Dăncilă azt mondta, a területi szervezetektől beérkezett információk szerint országszerte 1.018.000 támogató aláírás gyűlt eddig össze, és a gyűjtés folytatódik.

Azt is kifejtette, hogy a választási kampány kezdetéig szándékában áll ellátogatni a legtöbb megyébe, hogy személyesen találkozzon a párt aktív tagjaival és a lakossággal.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük