Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dăncilă: a megyeitanács-elnököket ezután közvetlen szavazással választják meg

Dăncilă: a megyeitanács-elnököket ezután közvetlen szavazással választják meg Románia

Módosítja a kormány az önkormányzati választási törvényt úgy, hogy a megyeitanács-elnököket közvetlen szavazással válasszák majd meg a helyi közösségek – jelentette be a hétfői kormányülés elején Viorica Dăncilă miniszterelnök.

„Megértettük a polgárok üzenetét, azt az óhajukat, hogy közvetlen módon beleszólhassanak a közösségüket érintő intézkedéseket hozók megválasztásába, ezért módosítani fogjuk a törvényt úgy, hogy a helyi közösségek ismét közvetlen szavazással válasszák meg a megyei tanácsok elnökeit’ – közölte a kormányfő.

A miniszterelnök hangsúlyozta, az uninominális választási rendszerre való visszatérés növelni fogja a megyeitanács-elnökök legitimitását, reprezentativitását és stabilitását.

A kormányfő meggyőződését fejezte ki, hogy a megyei tanács elnökének személyéről nem a pártoknak kell dönteniük politikai tárgyalások nyomán, hanem az adott megye állampolgárainak.

Hirdetés
Hirdetés

Államelnöki szóvivő: a választási törvény módosítása a PSD-báróknak tett kedvezmény

A választási törvény sürgősségi kormányrendelettel történő módosításával valójában a miniszterelnök a Szociáldemokrata Párt „báróinak” tesz engedményt – jelentette ki Klaus Johannis elnök szóvivője, Mădălina Dobrovolschi a Cotroceni-palotában.

Dobrovoschi kifejtette: az államelnök szerint ezzel a kezdeményezéssel „játék közben változtatják meg a szabályokat.”

„A PSD semmit nem értett meg ezekből a választásokból, amelyeken katasztrofális vereséget szenvedett, és most megint a sürgősségi rendeletek dobozában kutakodik. Az államfő figyelmeztet, hogy a PSD nem űzhet csúfot a román állampolgárok szavazatából. Az állampolgárok nagyon egyértelmű jelzést adtak, hogy a sürgősségi rendeletek gyakorlatának véget kell vetni. Az alkotmány rendkívüli esetekre írja elő ezt a jogalkotási eszközt. Semmiképpen sem lehet visszaélésszerűen, átláthatóságot nélkülözve alkalmazni. A választási törvény mai, sürgősségi kormányrendelettel hozott módosítása – amely értelmében a megyeitanács-elnököket uninominális szavazással választják meg – voltaképpen egy engedmény, amelyet Viorica Dăncilă miniszterelnök tesz a PSD-báróknak, hogy megszerezze támogatásukat. Egyértelmű, hogy amennyiben a kormányfő által bejelentett módon változtatnak a választási törvényen, a jelenleg is tisztségben levő megyeitanács-elnökök fognak előnyt élvezni: Marian Oprişan, Dumitru Buzatu és Ionel Arsene urak. A PSD-nek ezek a bárói bepánikoltak a párt népszerűségének csökkenésétől, és mindent megtesznek, hogy bebiztosítsák tisztségüket, a románok akarata dacára. Ez elfogadhatatlan” – mondta Mădălina Dobrovolschi.

A szóvivő kifejtette Johannis elnöknek azon álláspontját, miszerint az alkotmány csak a polgármestereket, a helyi tanácsokat, illetve a megyei tanácsokat nevezi meg közigazgatási hatóságokként, a megyeitanács-elnököket nem; következésképpen a megválasztásuknak sem kell közvetlen szavazás révén történnie. „Nem áll a lábán a kormánynak az az érve, hogy a megyeitanács-elnököt a nép kell hogy megválassza, mert gyakorlatilag egy megyének nincs népe. Ez az érvelés csak a PSD kétségbeesését próbálja álarc mögé rejteni, amely megértette, hogy elveszítheti vezető pozícióit és többségét számos megyei tanácsban” – tolmácsolta a szóvivő az elnök álláspontját, amely szerint a helyhatósági választások hiányosságait a kétfordulós polgármester-választással lehet orvosolni.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük