Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csak 15 napra hagyna jóvá a veszélyhelyzet meghosszabbítását a PSD

Csak 15 napra hagyna jóvá a veszélyhelyzet meghosszabbítását a PSD Románia

Csak 15 napra hajlandó jóváhagyni a koronavírus-járvány miatt elrendelt, június 16-án lejáró veszélyhelyzet meghosszabbítását a Szociáldemokrata Párt (PSD) – közölte a párt végrehajtó bizottságának hétfői ülése után Marcel Ciolacu ideiglenes pártelnök.

Hirdetés
Hirdetés

Ludovic Orban kormánya korábban bejelentette, hogy újabb 30 napra hosszabbítaná meg a veszélyhelyzetet. A miniszterelnök ezt „nélkülözhetetlennek” nevezte a járvány féken tartása szempontjából, az ellenzék szerint azonban visszaél a veszélyhelyzet révén rendelkezésére álló rendkívüli felhatalmazással.

A PSD múlt héten még egyáltalán nem akarta a szükséges parlamenti felhatalmazást megszavazni, miután azonban az utóbbi napokban többször is kétszáz, sőt háromszáz fölé emelkedett – azaz a korábbi kétheti átlag csaknem duplájára nőtt – a naponta diagnosztizált új esetek száma, az ellenzéki párt most arról határozott, hogy megszavazza, de feltételekhez köti a veszélyhelyzet meghosszabbítását.

A PSD végrehajtó bizottsága hétfőn 15 napos „átmeneti” veszélyhelyzet megszavazásáról döntött. Ennek értelmében megtartanák ugyan a távolságtartási szabályokat és a védőmaszkok beltéri viselésének és közszállítási használatának kötelező jellegét, de lehetővé tennék a krónikus betegek visszafogadását a koronavírus-járvány miatt felszabadított kórházakba, a beltéri vendéglátóhelyek és a templomok megnyitását, valamint megtiltanák a kormánynak, hogy további közbeszerzéseket eszközöljön versenytárgyalás nélkül.

Ciolacu szerint a kormány magyarázattal tartozik, miért tartotta fontosabbnak a játéktermek megnyitását, miközben a templomok még zárva vannak. Hozzátette: ezt a kettős mércét korrupciónak nevezik. A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő szociáldemokrata pártvezér korábban a fertőzési adatok manipulálásával is megvádolta a kormányt. Szerinte nem lehet véletlen, hogy akkor romlott el hirtelen a romániai statisztika, amikor a PSD bejelentette, hogy nem hajlandó megszavazni a kormány rendkívüli jogosítványainak meghosszabbítását.

A kormány várhatóan keddi ülésén fogadja el a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbítását. A kormányhatározat hatályban maradásához öt napon belül meg kell szereznie a parlament hozzájárulását.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük