Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cîmpeanu: nem vettünk el senkitől semmilyen ösztöndíjat

Cîmpeanu: nem vettünk el senkitől semmilyen ösztöndíjat Románia

Az ötödikes diákok már a tanév első napjától tanulmányi ösztöndíjra jogosultak – szögezte le a szerdai kormányülés utáni sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu arra a kérdésre válaszolt, hogy mivel indokolja az ötödikesek érdemösztöndíjának és a lakhelyüktől eltérő településen tanuló középiskolások szociális ösztöndíjának eltörlését.

A miniszter „fake news”-nak nevezte a kérdésben szereplő információkat. Közölte, hogy az ötödikesek tanulmányi ösztöndíjra jogosultak, a romániai oktatás történelmében először már a tanév első napjától. Emlékeztetett arra, hogy eddig az ötödikeseknek csak a második félévben járt négy hónapon keresztül tanulmányi ösztöndíj, az érdemösztöndíj összege pedig 200 lej volt, és ebből kevesen részesültek. „Jelenleg az összes ilyen ötödikes 150 lejes tanulmányi ösztöndíjat kap, kilenc hónapon át. Szülőként én elgondolkoznék azon, hogy mi a jobb: négy hónapon át havi 200 lejes ösztöndíjat kapni, mint eddig, vagy kilenc hónapon át havi 150 lejes ösztöndíjat, ahogy mostantól történik, ennek a miniszteri rendeletnek köszönhetően” – jelentette ki Cîmpeanu.

A miniszter hozzátette, hogy a társadalmi, jövedelmi, egészségügyi és egyéb kritériumokat teljesítő tanulók szociális ösztöndíjat kapnak. Emellett a lakhelyüktől eltérő településen tanuló diákok ingázási támogatásban részesülnek.

„Nem vettünk el senkitől semmilyen ösztöndíjat. Ha az ösztöndíjak költségvetése ötszörösére nő, azt hiszem, magától értetődik, hogy a diákok sokkal több pénzt kapnak, beleértve az ingázó vidéki tanulókat is” – magyarázta a tárcavezető.

Sorin Cîmpeanu emlékeztetett arra, hogy az ösztöndíjkérelmek benyújtási határideje szeptember 30.

Havi 200 lej a tanulók szociális ösztöndíjának alsó határa

Havi kétszáz lejben szabta meg a kormány a diákok szociális ösztöndíjának alsó határát – jelentette be Sorin Cîmpeanu.

A szociális ösztöndíjra a társadalmi, pénzügyi vagy egészségügyi szempontból hátrányos helyzetű tanulók jogosultak. A kedvezményzettek köréhez tartoznak többek közt a fogyatékkal élő vagy krónikus beteg, a gyermekotthonban nevelkedő, valamint az árva vagy félárva iskolások is – emlékeztetett a tárcavezető a kormánypalotában tartott sajtótájékoztatón.

A tanulmányi ösztöndíjak havi összege 150, az érdemösztöndíjaké 200, a kiemelkedő teljesítményért járó ösztöndíjaké pedig 500 lej.

A miniszter hozzátette, az idei tanévben ösztöndíjakra elkülönített összeg meghaladja a 1,332 milliárd lejt, vagyis ötször nagyobb, mint 2020-ban, amikor 270 millió lejt fordítottak a tanulók ösztöndíjaira.

A korábbi 300 helyett 350 iskolában kapnak a diákok meleg ételt

A korábbi 300-ról 350 tanintézetre terjesztette ki egy szerdán elfogadott sürgősségi rendelettel a kormány a Meleg étel az iskolákban programot – jelentette be az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu elmondta, akad olyan megye, ahol megháromszorozódott a programban részt vevő iskolák száma. „Ez egy fontos intézkedés, mert nagyon gyakran az ebéd lehetőségén múlik, hogy a szülők iskolába küldjék a gyermekeiket” – jelentette ki.

A miniszter hozzátette: ha a parlament elfogadja ebben az évben az új közoktatási törvényt, 2023 szeptemberétől legkevesebb egymillió diák fog meleg ételt kapni az iskolákban.

(forrás: Agerpres, fotó: gov.ro)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük