Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bulgáriai buszbaleset: a sérültek öntudatuknál vannak és együttműködők

Bulgáriai buszbaleset: a sérültek öntudatuknál vannak és együttműködők Románia

Öntudatuknál vannak és együttműködnek az orvosokkal a bulgáriai buszbalesetnek a bukaresti Floreasca kórházban kezelt sérültjei – jelentette ki hétfőn Alexandru Rafila.

Hirdetés
Hirdetés

Az egészségügyi miniszter azután nyilatkozott a sajtónak, hogy felkereste a fővárosi kórházban kezelt pácienseket. A látogatás után elmondta, mind az öt sérült öntudatánál van és együttműködő. Beszámolója szerint személyesen is találkozott azzal a két beteggel, akiket nem az intenzív terápiás részlegen ápolnak, mindkettejük állapota jó. A beutaltakkal a kórház pszichológusa is elbeszélgetett, a testi sérüléseken túlmenően ugyanis erős sokk érte őket, néhányan közülük családtagjaikat veszítették el a balesetben – tájékoztatott a tárcavezető.

A szombat hajnalban Bulgáriában, Veliko Târnovo térségében történt buszbalesetben három román állampolgár életét vesztette, öt pedig megsérült. Az Isztambulból Romániába tartó busznak 25 utasa volt, 18 román és hét török állampolgár. A jármű szombaton hajnalban fél 2 körül egy, az útszélen parkoló személygépkocsinak ütközött Kutsina és Polikraishte között.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük