Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Budapestre látogat kedden Bogdan Aurescu külügyminiszter

FRISSÍTVE: Budapestre látogat kedden Bogdan Aurescu külügyminiszter Románia

Budapestre látogat kedden Bogdan Aurescu külügyminiszter magyar hivatali kollégája, Szijjártó Péter meghívására, akivel politikai egyeztetést folytat – közölte a román külügy.

A tárcavezető találkozni fog a Magyarországon élő román kisebbség és az ott tevékenykedő román üzletemberek képviselőivel is.

A külügyminisztérium közleménye emlékeztet, hogy idén július 12-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, majd szeptember 7-én Novák Katalin államfő is hivatalos látogatást tett Bukarestben. E találkozósorozat folytatását képezi Aurescu vizitje, amelyre az is alkalmat szolgáltat, hogy november 29-én lesz a huszadik évfordulója a két ország közötti stratégiai partnerségről szóló nyilatkozat aláírásának – áll még a tárca közleményében. 

Szijjártó: mindig vannak zavarkeltők, de fenntartjuk a magyar-román stratégiai partnerséget

A gazdasági recesszió elkerülése, az energiabiztonság megteremtése és a bevándorlóáradat kezelése terén is nagy segítséget jelent a stratégiai partnerség Romániával, Magyarország ezért érdekelt annak fenntartásában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután román kollégáját fogadta kedden Budapesten. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: Bogdan Aurescuval Orbán Viktor miniszterelnök is tárgyalt a Karmelita kolostorban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Bogdan Aurescuval tartott közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy éppen húsz éve írták alá a stratégiai partnerségről szóló megállapodást, amelynek megőrzése érdeke Romániának, Magyarországnak és az egymás területén élő nemzeti közösségeknek is.

„Mindig vannak ellenérdekeltek, mindig vannak zavarkeltők, akik akkora hangorkánt gerjesztenek, hogy úgy tűnik, mintha többen lennének, mint mi. De a helyzet az, hogy a két ország jelenlegi kormányainak van egy világos és mindenki számára könnyen érthető és látható célja, ami pedig az, hogy ezt a stratégiai partnerséget fenntartsuk, egészen egyszerűen azért, mert a két országnak és a két nemzetnek ez jó” – hangsúlyozta.

Leszögezte, hogy a kormány erőforrásként tekint egymás nemzeti közösségeire a kétoldalú kapcsolatok szempontjából.

Elmondta, ezt az is bizonyítja, hogy a magyarországi román nemzeti kisebbség költségvetési támogatása hatszorosára nőtt 2010 óta, az ortodox egyház támogatása pedig hétszeresére.

Szijjártó Péter kiemelte: ez a stratégiai partnerség kifejezetten nagy segítséget nyújt napjaink három legjelentősebb – gazdasági, energiaellátási és migrációs – kihívásának sikeres kezelésében.

Az első területet a gazdaság jelenti, miután az Európai Unió a recesszió felé rohan, aminek kivédésében fontos fegyvertény, hogy tavaly mintegy tízmilliárd eurót ért el és ezzel rekordot döntött a magyar-román kereskedelmi forgalom, majd idén is 29 százalékos növekedést regisztráltak – mutatott rá.

Emlékeztetett, hogy Románia a magyar gazdaság harmadik legfontosabb exportpiaca, ahol több fontos magyar vállalat is folyamatosan növeli a jelenlétét, így például a Mol 245 benzinkúttal, az OTP 97 bankfiókkal, a Richter pedig több mint 600 alkalmazottal van már jelen.

A miniszter az energiaellátás biztonságáról elmondta, hogy Romániának jelentős szerepe van a földgázbeszerzés diverzifikációjában, amit elősegít a két ország közötti interkonnektor kapacitásának évi 1,75 milliárdról 2,5 milliárd köbméterre bővítése is.

Hozzátette: hamarosan aláírják azt a négyoldalú megállapodást, amelynek eredményeként hazánk Azerbajdzsánból Georigán és Románián keresztül zöld villamos energiát tud majd importálni.

A miniszter szerint a harmadik területet a migráció kezelése jelenti, amelynek szempontjából rendkívül fontos, hogy Románia kiváló munkát végez a határőrizet terén, és hatékony az együttműködés.

Magyarország idén eddig 250 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályozott meg a déli határon, és ha Románia felől is lenne nyomás, akkor a hatóságok nem tudnának a déli határra koncentrálni – húzta alá.

„Ez tehát három nagyon fontos kihívás, amivel ma szembesülünk: a gazdasági recesszió elkerülése, az energiabiztonság megteremtése és a migránsok kívül tartása. Ebben a három fontos kérdésben a Romániával fenntartott stratégiai partnerség segít, ezért egyértelműen ennek a partnerségnek a fenntartásában vagyunk érdekeltek” – összegzett.

Aurescu: jövő évben avatják fel a budapesti székhelyű magyar-román kereskedelmi kamarát

Jövő évben nyitják meg a budapesti székhelyű magyar-román kereskedelmi kamarát – jelentette be kedden a magyarországi hivatalos látogatáson levő román külügyminiszter.

Bogdan Aurescu azt mondta a Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel tartott megbeszélését követően, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke tavaly elérte a 11 milliárd eurót, és az idei év első hét hónapjában 32 százalékos növekedést regisztráltak. A világjárvány és az ukrajnai háború negatív hatásai dacára növekszik a két ország kétoldalú kereskedelme; a román-magyar kereskedelmi kamara létrehozása ezt a kapcsolatot helyezi szilárdabb alapokra.

„A magyar fél biztosítani fogja a szükséges finanszírozást a kamara létrehozásához – helyiségeket, személyzetet és így tovább -, hogy a lehető leghamarabb, már a jövő év elején megnyithassuk” – mondta Aurescu.

A román diplomácia vezetője emlékeztetett, hogy budapesti látogatásának apropója a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerségi nyilatkozat aláírásának huszadik évfordulója.

A találkozó során szóba került a magyarországi közjogi méltóságok Romániában tett magánlátogatásainak kérdése. „Ami a Romániában tett magánlátogatásokat és az ilyen alkalmakkor néha elhangzó nyilatkozatokat illeti, rendkívül fontosnak tartom, hogy felelős párbeszéd legyen közöttünk, közös értékeink keretein belül, összhangban politikai alapszerződésünkkel és a stratégiai partnerségről szóló nyilatkozatunkkal, és szem előtt tartva Románia alkotmányos értékeinek, valamint az európai és euroatlanti térség közös értékeinek jelentőségét” – fogalmazott a román külügyminiszter.

Azt is elmondta, év vége előtt találkozót tartanak a román-magyar kisebbségi vegyes bizottság társelnökei. Aurescu kifejtette, a magyarországi román kisebbség egy sor nehézséggel küzd, különösen a média és az anyanyelvi oktatás terén. A miniszter egyébként a keddi nap folyamán a Magyarországon élő románok képviselőivel is találkozik.

A külügyminiszter háláját fejezte ki azért, hogy a magyar állam feltétel nélkül támogatja Románia schengeni csatlakozását. Kifejtette, Románia számára nagyon fontos célkitűzés a belső határellenőrzés nélküli térségbe való felvétel, amely „mindkét gazdaságnak, mindkét államnak és mindkét állam polgárainak előnyére válik”, hisz leegyszerűsíti az átjárást a két ország között.

A két külügyminiszter érintette az energetikai biztonság témakörét is. Aurescu megemlítette ezzel kapcsolatban, hogy december 17-én Bukarestben írják alá a Románia, Magyarország, Grúzia és Azerbajdzsán közötti megállapodást az Azerbajdzsánból Közép-Európába vezető zöldenergia-átviteli kábel létrehozásáról.

forrás: Agerpres

fotó: Máthé Zoltán/MTI

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük