Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az USR azt kéri Johannistól, vegyen részt mindegyik decemberi kormányülésen

Az USR azt kéri Johannistól, vegyen részt mindegyik decemberi kormányülésen Románia

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kéri Klaus Johannis államfőtől, vegyen részt az év végéig tartandó mindegyik kormányülésen, ezzel ugyanis – véli az alakulat elnöke – elejét tudja venni egy közkegyelemről és amnesztiáról szóló esetleges sürgősségi rendelet elfogadásának.

Dan Barna pártelnök hétfőn rámutatott, bár Viorica Dăncilă kormányfő azt állítja, hogy az általa vezetett kabinet nem dolgozik ilyen jogszabályon, több vezető szociáldemokrata politikus nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy „nagyon is aktuális a téma”. Az USR vezetője szerint egy ilyen rendelet „a romániai demokrácia végét jelentené”, ezért alakulata mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt megakadályozza. Barna ugyanakkor felkéri az államfőt, „használja ki maximálisan alkotmányos jogkörét”, és vegyen részt mindegyik decemberi kormányülésen.

Hirdetés
Hirdetés

„Az alkotmány világosan előírja, hogy milyen helyzetekben vehet részt az elnök a kormányüléseken. Az egyik ezek közül a külpolitikai témák tárgyalása, márpedig lévén, hogy kevesebb mint egy hónap van hátra addig, amíg Románia átveszi az Európai Unió Tanácsának elnökségét, egyértelmű, hogy mindegyik kormányülés napirendjén szerepelnie kell ennek a témának” – érvelt az USR vezetője.

Dan Barnának meggyőződése, hogy a kormányülésen való jelenlétével az államfő megakadályozhatja egy közkegyelemről és amnesztiáról szóló esetleges sürgősségi rendelet elfogadását. „Van is erre egy 2017-es precedens, hiszen akkor az államfőnek a kormányülésen való részvételével rövid időre ugyan, de sikerült megakadályoznia a 13-as rendelet elfogadását” – tette hozzá az USR elnöke.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük