Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az új tanévtől csak az egészségügyi maszkok viselete engedélyezett az iskolákban

Az új tanévtől csak az egészségügyi maszkok viselete engedélyezett az iskolákban Románia

Az új tanévtől kizárólag egészségügyi maszkokat használhatnak a tanulók és az egyetemi hallgatók a tanintézményekben, a textilből készült maszkokat tilos lesz viselni – jelentette be kedden az egészségügyi miniszter.

Hirdetés
Hirdetés

Ioana Mihăilă az iskolakezdés részleteiről számolt be miniszterelnök részvételével tartott távértekezleten a prefektusoknak. A tárcavezető emlékeztetett, hogy az új tanév jelenléti oktatással és a járványügyi szabályok betartásával kezdődik majd a 6 ezrelékesnél kisebb fertőzési rátájú településeken.

A 6 ezrelékesnél nagyobb fertőzési rátájú településeken két forgatókönyv körvonalazódik. Az egyik szerint teljes egészében online oktatásra térnek át, a másik szerint csak azok a gyerekek vennének részt online oktatásban, akik nincsenek beoltva vagy nem estek át a koronavírus-fertőzésen, a többiek pedig továbbra is jelenléti oktatásban részesülnének – részletezte a miniszter.

Ioana Mihăilă elmondta, hogy a tanintézményekben továbbra is kötelező lesz az orrot és a szájat védő maszk viselete, de a tanulók és az egyetemi hallgatók kizárólag egészségügyi maszkot használhatnak, házilag gyártott, textilből készült védőeszközöket nem.

Az iskolaudvarokon nem lesz kötelező a maszkhasználat a tanévnyitó ünnepség kivételével. A testnevelés órákat a lehetőségek szerint a szabad levegőn tartják majd, ha ezt az időjárás nem engedi, akkor tornatermekben. A 2 ezreléknél kisebb fertőzési rátájú településeken a tornatermekben sem lesz kötelező a maszk viselete – sorolta a szabályokat az egészségügyi miniszter.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük