Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az RMDSZ belátás szerinti szavazásra biztatja szimpatizánsait

Az RMDSZ belátás szerinti szavazásra biztatja szimpatizánsait Románia

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra biztatja a szimpatizánsait, hogy szavazzanak a belátásuk szerint az elnökválasztás november 24-én tartandó második fordulójában.

Hirdetés
Hirdetés

A döntést Kelemen Hunor, a szövetség elnöke jelentette be szerdán Kolozsváron, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ülése után.

Kelemen Hunor elmondta, a választások első fordulóját követő három napban a második fordulóba jutott jelöltek egyike sem kereste meg az RMDSZ-t, hogy a szövetség támogatását kérje. „Ilyen körülmények között nem tudunk, nem is akarunk kampányolni egyik jelölt mellett sem. A választók bölcsességében bízunk. Arra biztatjuk őket, hogy vegyenek részt a választáson, mert mindig ezt javasoljuk, és szavazzanak a józan eszük szerint” – fogalmazott Kelemen Hunor.

A választás második fordulójában a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje, Klaus Johannis jelenlegi elnök, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, az októberben leváltott miniszterelnök, Viorica Dăncilă mérkőzik meg egymással.

Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor kijelentette: az összes elégedetlensége és haragja ellenére ő maga az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó jelöltre (Klaus Johannisra) fog szavazni.

Az RMDSZ elnöke arról is beszámolt, hogy a SZÁT elemezte az elnökválasztás első fordulójában elért eredményeket. Kijelentette: az adott körülmények között, a politikai, társadalmi környezetben jó eredménynek tekintik az RMDSZ jelöltje által elért 3,9 százalékos szavazatarányt. Elmondta: az RMDSZ 2016-ban megtörte a csökkenő szavazatok trendjét, azóta minden választáson jobb eredményt ér el, mint a korábbi hasonló választáson.

Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a romániai magyarok 6,5 százalékos számaránya mellett azért számít jó eredménynek a 3,9 százalék, mert államelnök-választásról van szó, amikor a magyarok egy része haszonelvűen szavaz. Olyan jelöltre adja a szavazatát, akinek van esélye megnyerni a választást. „Nem mondjuk, hogy győztünk, azt akkor mondhatnánk, ha megnyertem volna a választást. Azt mondjuk, hogy jó eredményt értünk el” – magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ kész-e együttműködni a Magyar Polgári Párttal (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) a jövő évi önkormányzati és parlamenti választások sikere érdekében, Kelemen Hunor kijelentette: „2014-ben és 2016-ban is együttműködtünk, 2020-ban sem fog rajtunk múlni”. Hozzátette, kívülről úgy néz ki, hogy mindkét kisebb pártnak belső problémái vannak. „Ha ezeket megoldották, tudunk foglalkozni a jövővel is” – fűzte hozzá.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 13., 19:27
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Az E. Néppárthoz tartozó jelöltre fog szavazni…nem hasonlít ez akkor az Andrè Negro Ghior itteni kampányolásához a Danibarna mellett?Legalább most kellett volna.semlegességet mutatni az egyik kutya a másik eb elvén?Már megint be kell nyalni ,itt az elején?És még ki is trombitálod?Na ezért nem mennek el sokan szavazni,belefáradtak az emberek ennyi becsapás után!

  • User
    Dátum: 2019. november 14., 8:28
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Már nem is tudom mit gondoljak Kelemen Hunorrol meg az egész RMDSZ röl .Vagy az én memoriám kezd kihagyni vagy a gerinctelendég tetöfökát is tullépi Kelemen úr.Emlékezzünk csak vissza a pár honra az RMDSZ kijelenttéseire mikor szidták az államelnököt most meg puszi pajtások .Hát kedves magyarság székelység ,most hogyan továáb ?

  • User
    Dátum: 2019. november 14., 9:29
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A jelenlegi államelnöki választás hasonló az Iliescu meg a Vadim T. közti választás – a jobbik rosszra kell választanunk – nem értem , hogy nálunk mindig ez van !!!

  • User
    Dátum: 2019. november 14., 14:33
    ÉRTÉKELÉS: 2

    3, 9 százalékkal lehet, hogy kár volt. 8 százalékkal megmutattuk volna, hogy vagyunk és erőt képviselünk. De ott voltak az emnp meg epp meg emkutyafülécske nagyszájúak társasága és a hunyorkamániások. Igy aztán vidáman átgázolhatnak rajtunk.