Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Állami kitüntetéseket adtak át Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán

Állami kitüntetéseket adtak át Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán Románia

A magyar kultúra, tudomány, közélet székelyföldi személyiségeinek adott át állami kitüntetéseket Tóth László főkonzul kedden délután Csíkszeredában Magyarország főkonzulátusának dísztermében.

A főkonzul köszöntésében elmondta, a kitüntetettek hivatásukkal, példamutató életükkel előrevitték szűkebb közösségük ügyét, és általuk az egész magyar közösség lett jobb és gazdagabb.

A Magyar Érdemrend Középkeresztjét kapta Ferenczes István Kossuth-, Babérkoszorú- és József Attila-díjas költő, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Méltatásában Perczel László konzul elmondta: Ferenczes István Székelyföld irodalmi-kulturális életében betöltött meghatározó szerepével, különösen a 100 kötetes Székely Könyvtár sorozat megalkotásában végzett kimagasló színvonalú munkájával érdemelte ki az elismerést. A kitüntetett köszönetet mondott, és azonnal helyesbített: ő csak ötletgazdája volt a Székely Könyvtár sorozatnak, és az első két kötetet szerkesztette. Hozzátette: az érdemli a kitüntetést, aki a sorozat további köteteit szerkesztette.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át Kraft Zsolt ortopéd szakorvos, a Csíkszeredai Sürgősségi Kórház Ortopédia-Traumatológia Osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa.

Két nyugalmazott unitárius lelkész, Kecskés Lajos és Keresztes Sándor, valamint Szász Tibor András felsősófalvi református lelkész vehette át a rendezvényen a Magyar Arany Érdemkeresztet.

Ugyancsak Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Jánó Mihály muzeológus, művészettörténész, kritikus szakírót, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum képtárának volt vezetőjét, Kovászna megye volt művelődési főtanácsosát.

A rendezvényen Magyar Ezüst Érdemkeresztet vett át Nagy Éva M. Vera énektanár, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar karnagya, a Boldogasszony Iskolanővérek közössége szovátai missziójának alapítója és vezetője, valamint Borcsa Gergely, a csíksomlyói Szent Péter és Pál Plébánia kántora.

(forrás: MTI, fotó: Veres Nándor)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. szeptember 15., 11:51
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Nagyszerű dolog, hogy a Magyarország erdélyi magyar személyiségeket is magas állami kitüntetésben részesít, csak azt nem értem, hogy a nyolc díjazott közül miért hét hargitai és csak egyetlen háromszéki. Megnéztem, 2019-ben hatot díjaztak, fele-fele arányban. Háromszéken Jánó Mihályon kívül – aki messzemenően megérdemelte a d

  • User
    Dátum: 2022. szeptember 15., 11:18
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Nem értem, hogy a nyolc díjazott közül miért hét Hargita megyei és csupán egyetlen háromszéki. Kovászna megyében Jánó Mihályon kívül – aki messzemenően megérdemelte a magas állami kitüntetést – senkit nem tartottak érdemesnek díjazni?