Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Alkotmányossági kifogás

Alkotmányossági kifogást emel Klaus Johannis az igazságügyi törvények módosításának teljes javaslatcsomagja ellen, írja az Agerpres.

Johannis szerdán kifejtette, jelenlegi formájában a tervezet nem felel meg a jogállamiság és a demokratikus állam ismérveinek, holott ezt Románia Alkotmányának első cikkelye előírja. Másrészt a független igazságszolgáltatást óhajtó román állampolgárok elvárásainak sem felel meg a törvénytervezet, tette hozzá az államfő. „Mindezek alapján úgy döntöttem, hogy a teljes javaslatcsomagot visszaküldöm az Alkotmánybírósághoz, és párhuzamosan a Velencei Bizottsághoz fordulok. Felhívást intézek az Alkotmánybírósághoz, hogy ne siessen, hanem működjön együtt az európai szervvel, amely közel 30 éve hozzájárul egy közös európai alkotmányos örökség kidolgozásához” – mondta Johannis.

Az elnök felidézte az igazságügyi törvényeket módosító javaslatcsomag eddigi állomásait, emlékeztetve, hogy a PSD által igazságügyi reformnak nevezett módosításokat továbbra is bírálják a szakmai szervezetek, és aggodalmat vált ki a külföldi partnerekből. Kifejtette: egy hiteles demokráciában az államhatalmi ágak szétválasztása ugyanakkor a köz javát szolgáló, konstruktív együttműködést is feltételez, valamint az intézmények közötti kölcsönös tiszteletet és egyensúlyt, amelyeket az igazságügyi törvények révén lehet megvalósítani. A szóban forgó javaslatcsomagot azonban egy hét alatt szavazta meg a parlament, így természetesen további négy hónapra és három alkotmánybírósági felülvizsgálatra volt szükség bizonyos részek kijavítására. Mindez azt bizonyítja, hogy eredményesebb lett volna, ha a törvényszövegeket biztos alapokra helyezve szerkesztik meg, széleskörű vita eredményeképpen – mutatott rá az elnök.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük