Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Akit időnként lemagyaroznak és lebukarestiznek

Akit időnként lemagyaroznak és lebukarestiznek Románia

Cristian Tabără a román közszolgálati televízió (TVR) Exclusiv în România című műsora számára Kézdivásárhelyen forgatott több napon át. Többek között a március 15-ei főtéri ünnepségen is részt vett, emellett a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanárai és diákjai számára tartott előadást az általa a békés román–magyar együttélés kulcsának tartott párbeszédről. A magyar nyelven kitűnően beszélő újságírónak ezt követően tettük fel kérdéseinket.

Hirdetés
Hirdetés

– Az előadáson említette, hogy a felmenői között magyarok is vannak…

– Négy különböző etnikumú nagyszülőm van: anyai nagyapám, Gulácsi József magyar, míg nagyanyám, Lupotz (a személyi iratokban Lupațiu – szerk.) Maria szász volt. Apai nagyapám, Tabără Ioan román, nagyanyám pedig a Debrecen mellett született, svéd származású Papp Anna volt. Magam Nagyváradon születtem és nőttem fel, a helyi román és magyar gyerekekkel együtt, de voltak közöttünk bolgárok és görögök is. Az utcán egymástól úgy, ahogy megtanultunk magyarul és románul, és sosem jelentett gondot, hogy nem beszéljük egymás nyelvét tökéletesen. Az volt a lényeg, hogy megértettük egymást.

– Szóval nem a családban tanult meg magyarul…

– Nem. Bár, amint említettem, negyedrészben magyar vér folyik az ereimben, anyai nagyszüleim elváltak, amikor édesanyám kisgyerek volt. Édesanyámat nagyanyám nevelte, és, bár magyar nevet viselt, alig ismerte a nyelvet. Szász nagyanyám inkább a román nyelvet beszélte, mintsem a szászt. Úgy nőttem fel, hogy a nagyszüleim közötti nézeteltérések miatt sokáig nem is tudtam nagyapám létezéséről, így a magyar nyelvet az utcán sajátítottam el. Tetszett a nyelv, ugyanakkor mindig tiszteltem a magyarokat és vonzódtam hozzájuk. Egyszer aztán a kezembe került Gárdonyi Géza regényének, az Egri csillagoknak a Székelyudvarhelyen is megfordult, bukaresti Gelu Petean által készített román fordítása. Bár remek munkát végzett, mégis hiányérzetem támadt a könyv olvasása közben: hiányzott abból a magyar lélek, a magyar nyelv. Akkor eldöntöttem, hogy a regényt a magyar eredetiben olvasom el. Laci (Debreczeni László – szerk.) barátom a hír hallatán elkerekedett szemmel kérdezte: »Te megbolondultál? Hiszen ez számunkra is nehéz olvasmány!« Ennek ellenére segített nekem és végül sikerült értve elolvasnom a regényt, ami remek élményt nyújtott számomra.

– Hogyan viszonyulnak román, illetve magyar ismerősei az ön „többnyelvűségéhez”?

– Amikor évekkel később Bukarestbe kerültem, az erdélyi akcentusom, meg amiatt, hogy magyarul is beszéltem, számukra én lettem „a magyar” („ungurul” – szerk.). Amikor később hazatértem, a beszédemből kihallható bukaresti akcentus miatt a váradiak „lebukarestiztek” („miticule”, „bucureșteanule” – szerk.). Fura volt számomra, de elfogadtam, hogy ők így látják ezeket a dolgokat. Akkor értettem meg, hogy túl azon, amit én a románok és magyarok közötti baráti kapcsolatokról tanultam, nagyon sok különbség, nézeteltérés és megbélyegzés is létezik. Akkor éreztem úgy, hogy számomra a járható út a párbeszéd promoválása.

– A gyerekkori barátságokra vezethető vissza az önre jellemző tolerancia és a magyar-, illetve románajkúak közötti párbeszéd szorgalmazása a jobb együttélés érdekében?

– Azt hiszem, túlnyomórészt onnan ered, emellett úgy vélem, ez szerves része annak, amit transzilvanizmusnak neveznek. Hiszen megértettem, hogy mi, erdélyiek sokfélék vagyunk: erdélyiek az itt született románok, ahogy az itt született magyarok, szászok, székelyek, a bánsági svábok és az észak-máramarosi ukránok is. Ha valaki Erdélyt magáénak akarja, az összes, különféle etnikumú lakosával együtt kell akarnia. Számunkra ez „toţi”, „mi”, „wir”, nyelvtől függetlenül mi, erdélyiek ilyenek vagyunk. Voltak bonyolult történelmi mozzanatok, amelyeket rendre újraélünk, mindenki a maga módján. Ezelőtt száz évvel egyféleképpen volt, most másképp van minden, azt meg nem tudhatjuk, hogyan lesz újabb száz év múlva. Azt azonban tudjuk, hogy 300 évvel ezelőtt, ahogy 400 év múlva is mind itt lesznek a leszármazottaink. Ezért részesítem előnyben a párbeszédet. Nem szeretem a háborúskodást, melyet most is láthatunk Ukrajnában is. Mindegy, kinek adunk igazat az ott keletkezett konfliktusban, azt láthatjuk, hogy ez a konfliktus egy legalább száz évig tartó gyűlölködést szült az ukránok és oroszok között.

Cristian Tabără a Nagy Mózes-líceum diákjai között Fotó: Facebook / NMG

– Román, illetve magyar barátai kérdezték már, hogy végső soron kinek a pártján áll?

– Voltam már hasonló helyzetben, hiszen radikalizálódott emberek mindenütt vannak, a szélsőségesség nem etnikumfüggő. Néhány radikalizált románnal beszélgetéseink során eljutottam arra a pontra, amikor arra kértem, ne akarják, hogy közöttük és egy magyar között kelljen választanom, mert biztos, hogy utóbbit választom a magukfajta gondolkodásúak helyett. Ugyanez hasonló gondolkodású magyarokkal folytatott beszélgetéseim során is megtörtént. Egy szélsőséges és egy kiegyensúlyozott személy közül mindig utóbbit választom, nemzetiségtől függetlenül. Tényleg nem érdekel egy adott személy etnikuma, bőrszíne, vallása, ehelyett az fontos számomra, hogy egy kiegyensúlyozott ember legyen, akivel, ha egy hegyet nézünk, ne azt mondjuk, hogy az a Fekete-tenger. Számomra alapvető, hogy a természetestől, a valóstól ne rugaszkodjunk el. Ha sokat mutogatnak rám ujjal és „lemagyaroznak”, vagy „románoznak”, majd azt mondom majd, „igen, magyar vagy éppen román vagyok, ha nektek ez így jó!” És ennek nincs köze az ereinkben csörgedező vérhez, hiszen gyakran kérdezem az embereket: „Az újszülött milyen nyelven sír fel legelőször?” Ha ne adj`Isten, valakit egy fegyveres konfliktus során meg kellene védenem, nem érdekelne a nemzetisége, ha tehetném, megmenteném, függetlenül a nemzetiségétől. Nem szeretem a háborút, pacifista vagyok, ám szükség esetén valószínű, hogy harcolnék. Ám csak az utolsó pillanatban, ha már minden kötél szakad, hiszen számomra a szó egy sokkal fontosabb és jobb fegyver a golyónál.

– Nem érzi magát magányosnak ezzel a párbeszédre való buzdítással?

– Napjainkban sokan vagyunk magányosak. Ha azonban megtanulunk beszélgetni egymással, ha hajlunk a párbeszédre, egy pozitív erőt felmutató tömeggé válhatunk. Az őszinte párbeszéd hiánya miatt vagyunk magányosak. Nagyon fájdalmas is lehet a párbeszéd, mindegy, hogy szülő–gyerek-, baráti- vagy párkapcsolatban folytatjuk azt, de bármilyen érzékeny az adott téma, még mindig jobb a szó, mint egy pofon, egy ököl vagy éppen egy golyó.

Cristian Tabără (Nagyvárad, 1967. november 30. –) román újságíró és televíziós személyiség. Újságíróként előbb a temesvári Gazeta de Vestnek írt, majd a nagyváradi Radio Sonvestnek dolgozott, valamint a Pro TV Híradójának riportereként is tevékenykedett. Szerkesztette és vezette a Parte de carte (magyarul Könyvadag) és Te vezi la Știrile Pro TV (Viszontlátod magad a Pro TV Híradójában) című műsorokat. (forrás: Wikipédia)

Kiemelt fotó: TVR

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. március 19., 19:15
    ÉRTÉKELÉS: -11

    Ismerem az urat, ő volt az aki a TVR műsorában oly hevesen bizonygatta a Gyimesekben élő csángómagyarokról, hogy elmagyarosított románok.
    Báránybőrbe bújt farkas!!!

  • User
    Dátum: 2023. március 20., 8:18
    ÉRTÉKELÉS: 42

    Az aljasságokat a politika és az egyház szította mindig a kis embereknek mindig egyforma volt a nehézsége etnikumtól függetlenül.

  • User
    Dátum: 2023. március 20., 11:33
    ÉRTÉKELÉS: 55

    Nagyon értelmes tanult ember és helyesen gondolkodó mindég a békét kel keresni abban van jövő a bosszuság mindég rossz írányba halad inkább tiszteljük egymást függetlenül faltól nemzetiségi gratulálok és köszönöm hogy olvashatam e sorokat !

  • User
    Dátum: 2023. március 20., 12:26
    ÉRTÉKELÉS: 25

    Ismerjük egymást a nagyváradi 4-es számú liceumbol(tanar-diak )örvendek neki hogy ilyen diákkal találkozhattam a testnevelési órákon.Kivanom hogy maradjon meg ilyennek.Multa sanatate Cristi .

  • User
    Dátum: 2023. március 20., 15:46
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Gelu „Petean” helyesen Pateanu – „Gyalu bácsi” – kitűnően beszélte a magyar nyelvet. Budapesten ismerkedtem meg vele, 1991 körül. Kizárt, hogy ne tudta volna átültetni a fordításba a „magyar lelket”. Bernád Dénes

  • User
    Dátum: 2023. március 20., 17:04
    ÉRTÉKELÉS: 26

    Szerintem a család és az iskola meghatározza a gyermek későbbi identitását. Szimpatia kialakulhat erre vagy arra de a tudat fiatal korban alakul ki, válik meghatározóvá. Neki kell eldönteni, hova tartozik.

  • User
    Dátum: 2023. március 20., 21:30
    ÉRTÉKELÉS: 21

    Van szerencsém ismerni pár hozzá hasonló gondolkodású személyt és nagyon tudom őket tisztelni. Bárcsak meg többen lennének!

  • User
    Dátum: 2023. március 21., 9:00
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Sajnos nagyon kevés ember gondolkodik úgymint Tabără úr, de remélem a jó isten segítségével megváltoznak az embereket jó irányban nemzetiségtöl függetlenül.

  • User
    Dátum: 2023. március 21., 11:54
    ÉRTÉKELÉS: 20

    Sokan keresik a több száz éve együtt élő erdélyi népek, naciók közös hangját. Ez szerintem is létezik, de nem tud felszínre törni, mivelhogy nem létezik az a társadalmi viszony, amely elismerve történelmi és területi egyenjogúságukat Erdély felett, utat nyitana a békés együttéléshez.

  • User
    Dátum: 2023. március 22., 10:34
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ám citit cu mare respect, puncttul de vedere al Dl. Tabara. Sí eu de felul meu, traiesc ín ardeal, sí M ám nascut ín Bucuresti.

  • User
    Dátum: 2023. március 22., 20:57
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Magam is így gondolkozom. Jelenleg Nagyváradon dolgozom egy üzemben, magyarországi magyarként. Román kollégáimmal nagyon jó viszonyban vagyok, melegszívű emberek.Persze minden népben vannak jók és rosszak is.

  • User
    Dátum: 2023. március 23., 7:22
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Igen a Nagyváradon született ember mind ily toleráns.. mikor beszél két perc múlva már nem tudja magyarul v románul szólt