Felhívás!

A veszélyhelyzet idejére is jár a kockázati pótlék az egészségügyi alkalmazottaknak

A veszélyhelyzet idejére is jár a kockázati pótlék az egészségügyi alkalmazottaknak Románia

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely előírja, hogy a koronavírus elleni küzdelemben részt vevő egészségügyi alkalmazottaknak a veszélyhelyzet idejére is jár a kockázati pótlék, amelyet a szükségállapot alatt kaptak.

A törvénytervezet a kormány 2020/43-as sürgősségi rendeletét módosító 2020/64-es sürgősségi rendeletét hagyja jóvá.

A jogszabály kimondja, hogy a koronavírus elleni küzdelemben részt vevő egészségügyi alkalmazottak mind a szükségállapot, mind a veszélyhelyzet idején jogosultak a havi bruttó 2500 lejes kockázati pótlékra, amelyet az országos egészségbiztosítási alapból, vagy az állami büdzséből utalnak ki, de amely összegeket az Európai Unió visszatérít.

A jogszabálytervezet előírja még, hogy a több helyen dolgozó egészségügyi alkalmazottak csak egyik munkahelyükön részesülhetnek a kockázati pótlékban.

A törvénytervezetet 234 igen, 71 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett fogadta el a képviselőház döntő fórumként.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 18., 15:22
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Azoknak az embereknek akik a kórházi mosódában dolgoznak és mossák a vírusos ruhákat és minden más egyebet miért nem jár ez a pótlék?

  • User
    Dátum: 2020. június 18., 22:16
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Ha mindenki megkapja a pótlékot hogy fordult elo hogy sokan még nem kaptunk semmit pl akik dolgoztak ilyen betegek kozott kitéve a veszélynek mert bármikor elkaphassuk mindenkinek van családja.

  • User
    Dátum: 2020. június 18., 23:38
    ÉRTÉKELÉS: 2

    AZOK AKIK DOLGOZTAK COVIDOSOKKAL MIÉRT NEM KAPJÁK MEG A PÓTLÉKOT VAGY EZT HOGY ME RIK MEG CSINÁLNI HOGY EGYESEK KAPNAK MÁSOK NEM AZT
    HITTÈK N DERUL KI VALAKITOL MEG ÉRDEKLODJUK HOGY KIHEZ LEHET MENMI AZ.ILYEN PTOBLÉMÁVAL VAGY EGYENESEN AZ UJSÁGBA ak vagy ezután még várjuk?

    • User
      Dátum: 2020. június 20., 11:22
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Mi osztályunk is igazolt koronavirusos betegekkel dolgozik és mégse kaptuk meg a vészhelyzet idejére se a beigért veszélyességi pótlékot, akkor hogy várjuk el a veszélyhelyzet idejére beigért juttatást ?????? Nem értem ezt az egész román politikát, csak igérgetnek.

  • User
    Dátum: 2020. június 18., 23:58
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Igen meg is kaptuk a fejunkre amagy semmit jó hogy beoltoztunk fulladtunk meg nem láttunk semmit dolgoztunk sa végén azzal altatnak ,hogy már lejáárt!Ha egy osztályon aklor van beteg s nap mint nap bekelenni hozzá akkor hogy járt le ha a.beteg ott van.Tehát az a vonat elment

  • User
    Dátum: 2020. június 20., 12:07
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A mi osztályunk is igazolt koronavirusos betegekkel dolgozik és mi sem katuk meg a beigért veszélyességi pótlékot még a szükségállapot ideje alatt sem, akkor hogy van ez ?? Akkor hogy reménykedjünk hogy a veszélyhelyzet idejére megkapjuk ? Es a mai napig is ott vannak a COVID + betegek. Valaki tudja hova lehet fordúlni panasz letételre?