Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A tanügyminiszter teszteltetné a vakációról visszatérő tanulókat

A tanügyminiszter teszteltetné a vakációról visszatérő tanulókat Románia

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter csütörtökön úgy nyilatkozott, alapvető fontosságú a vakáció után visszatérő tanulók non-invazív tesztelése, ehhez azonban szükség lesz a szülői beleegyezésre.

Hirdetés
Hirdetés

Cîmpeanu azt mondta a kormányülést követően, hogy a szaktárca rendelkezésére álló 1.150.000 tesztből csak 19 ezret használtak fel, egyrészt az egészségügyi személyzet hiánya, másrészt a szülői beleegyezés megvonása miatt, a szülők ugyanis úgy ítélték meg, hogy ezek a tesztek invazívak a gyermekeik számára. Ha azonban beszerzik a non-invazív teszteket, elkezdődhet a tömeges iskolai tesztelés. A franciaországi és osztrák tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy ezeket a teszteket a tanulók is el tudják végezni saját magukon.

Cîmpeanu azt is elmondta, a vírust nyálból kimutató teszteket a diákok egy tanár felügyelete mellett maguk is el tudják végezni, de a szülők hozzájárulására szükség lesz. „Azt hiszem, ha a tesztek non-invazívak, akkor minden szülő bele fog egyezni” – tette hozzá a miniszter.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások