Felhívás!

A szülők a szükségállapotot követő időszakban is vehetnek ki szabadnapot gyerekeik felügyeletére

A szülők a szükségállapotot követő időszakban is vehetnek ki szabadnapot gyerekeik felügyeletére Románia

Döntő házként elfogadta a képviselőház szerdán a kormány 2020/41-es sürgősségi rendeletét, amely kimondja, hogy a szülők szabadnapokat vehetnek ki gyerekeik felügyeletére a szükségállapot lejárta után is.

A minden frakció által támogatott és ellenszavazat nélkül elfogadott tervezet kiterjeszti az eredeti jogszabály hatályát a vakációkra is, amennyiben a szünidő alatt szükségállapot van érvényben.

A jogszabály értelmében egyik szülő fizetett szabadnapokra jogosult, ha a szükségállapot alatt ideiglenesen felfüggesztik oktatást; és ez a szükségállapot idejére eső vakációra is érvényes.

Egyik módosítás értelmében 2020-ban az intézkedés hatálya kiterjed a szükségállapot utáni időszakra is, tanév végéig.

Az intézkedés a 12 évnél kisebb, óvodába vagy iskolába járó gyerekek szüleire, valamint a 26 év alatti, fogyatékkal élő, valamely oktatási intézménybe járó fiatalok szüleire érvényes.

Egy hasonló jogszabálytervezetet már május 6-án is elfogadott döntő házként a képviselőház, az most kihirdetésre vár. A jogszabály értelmében egyik szülő szabadnapokat vehet ki abban az esetben, ha szélsőséges időjárási viszonyok vagy más rendkívüli állapotok miatt ideiglenesen felfüggesztik az oktatást. Egyik módosítás értelmében 2020-ban az intézkedés hatálya kiterjed a szükségállapot utáni időszakra is, az iskolai év végéig.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.