Felhívás!

„A korrupció legyőzhető”…

„A korrupció legyőzhető”… Románia

Az alkotmánybíróság határozatának eleget téve Klaus Johannis felmentette tisztségéből hétfőn Laura Codruța Kövesit, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjét, írja az MTI.

Az államelnök az alkotmánybírósági határozat hatályba lépése után több mint egy hónappal szánta rá magát erre a döntésre, amelyet tavasszal még megtagadott. Kövesi leváltását a szociálliberális kormánykoalíció követelte, mert szerintük Johannis visszaélt hatalmával, a múlt héten pedig már felfüggesztéssel fenyegették meg az elnököt. Mădălina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője hangsúlyozta: az elnök fontosnak tartja, hogy Romániában érvényesüljön a jogállam, a korrupcióellenes harc ne akadjon el, az alkotmánybíróság döntéseit pedig nemcsak az államfőnek, hanem a parlamenti többségnek is tiszteletben kell tartania, amikor a jogállamiságot megrengető törvénymódosításokról dönt.

A szóvivő okfejtéséből kiderült, az államfő úgy ítélte meg: nincs más választása, eleget kell tennie az alkotmánybírósági határozatnak, hiszen ő maga mindig az alkotmány és a törvények tiszteletben tartásának fontosságát hangoztatta. A szóvivő hangsúlyozta, hogy Kövesi leváltásával az elnök az alkotmánybíróság határozatát teljesíti. Hozzátette: függetlenül attól ki fogja vezetnie a DNA-t, a korrupcióellenes harcnak folytatódnia kell.

Kövesi sajtónyilatkozatában úgy értékelte, hogy az igazságügy-miniszter által indított, leváltását eredményező eljárás nem volt szabályos, sem szakmailag indokolt. A felmentéséről kiadott elnöki rendelet szerinte felveti a kérdést, hogy vajon az ügyészségi vezetők az igazságügy-miniszter alárendeltségébe kerülnek-e: ezt szerinte mielőbb tisztázni kell. Kövesi szerint az igazságszolgáltatás „nehéz időszakát éli”, a parlamentben az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvényeket módosítják, nézete szerint azért, hogy „védelmet biztosítsanak maguknak a múltra, jelenre és jövőre vonatkozóan”. Kövesi volt munkatársait és a román társadalmat is arra biztatta, ne adják fel a harcot, mert „a korrupció legyőzhető”. Hozzátette, ügyész marad, de nem a DNA kötelékében.

Megvan az ideiglenes vezető

Anca Jurmát bízta meg a legfőbb ügyész a DNA főügyészi teendőinek ellátásával, írja az Agerpres. Az erről szóló rendeletet hétfőn írta alá Augustin Lazăr. Anca Jurma a DNA nemzetközi kapcsolatokért felelős szolgálatának főügyésze volt, majd a korrupcióellenes főügyész főtanácsadójaként tevékenykedett – derül ki a legfőbb ügyészség közleményéből. Ebben ugyanakkor Augustin Lazăr rámutat, bízik benne, hogy folytatódni fog a korrupció elleni elszánt küzdelem, amely a legfőbb ügyészség prioritásai közé tartozik. Július 23-áig nyújthatják be pályázatukat az érdekelt ügyészek a megüresedett főügyészi tisztségére – közölte honlapján az igazságügyi minisztérium.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.