Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A koalíció vezetőivel tárgyal hétfő este az államfő

A koalíció vezetőivel tárgyal hétfő este az államfő Románia

A kormánykoalíció vezetőivel egyeztet hétfő este Klaus Iohannis – értesült az Agerpres hírügynökség politikai forrásokból.

Hirdetés
Hirdetés

Az államfő, valamint a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Szabadság, Egység, Szolidaritás Pártja alkotta szövetség, illetve az RMDSZ vezetői és Florin Cîţu miniszterelnök közötti találkozónak a Vila Lac ad otthont 18 órától.

A megbeszélésen az idei állami költségvetésről lesz szó.

A Digi24 információi szerint véleménykülönbség merült fel a kormányfő és a koalíciót alkotó pártok vezetői között a 2021-es büdzsétervezet, pontosabban a közalkalmazottak egyes pótlékainak eltörlése kapcsán.

Florin Cîțu miniszterelnök bejelentette, kész végrehajtani a reformintézkedéseket, annak ellenére, hogy ezzel több politikai párt sem ért egyet, és saját pártján belül is kritizálni fogják emiatt. A Digi24 kormányközeli forrásokra hivatkozva azt írtja, a kormányfő kitart amellett, hogy csökkenteni kell a közalkalmazottaknak nyújtott étkezi támogatás értékét, és egyes – szerinte indokolatlan – pótlékokat.

A Nemzeti Liberális Pár elnök, Ludovic Orban viszont azon a véleményen van, hogy bizonyos pótlékokat meg kell tartani, a parlamenti vita során pedig csak minimális módosításokat kellene eszközölni a költségvetési tervezeten. Az USR-PLUS társelnöke, Dan Barna szerint, a parlamentre kell bízni a döntést ebben a kérdésben. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kifejtette, idén sem a fizetések, sem a bérpótlékok értéke nem változik. Idén kielemzik ezeket és a bértörvényt is módosítják, fejtette ki Kelemen Hunor.

A kormány ezen a héten fogadja el az idei költségvetési törvényt, és a hozzá kapcsolódó jogszabályokat, mint például a közalkalmazottaknak járó üdülési csekkek felfüggesztéséről szólót is.

(Agerpres/Marosvásárhelyi Rádió)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük