Felhívás!

A hét minden napjára kiterjesztik az éjszakai kijárási tilalmat Temesváron

A hét minden napjára kiterjesztik az éjszakai kijárási tilalmat Temesváron Románia

A fertőzöttségi ráta rohamos emelkedése miatt éjszakai kijárási tilalmat vezettek be a be nem oltott személyeknek Temesváron.

A Temes megyei katasztrófavédelmi bizottság határozata szerint péntektől 18 órakor zárnak az üzletek a városban. Este húsz óra és hajnali öt óra között csak azoknak szabad kimenniük az utcára, akik be vannak oltva, vagy akiknek nyomós okuk van erre. Utóbbi okot munkahelyi igazolással vagy írott nyilatkozattal kell bizonyítani.

A városban emellett tilos tüntetéseket, zarándoklatokat, kül- vagy beltéri kulturális, tudományos, valamint sportrendezvényeket tartani.

Temesváron csütörtökre meghaladta a 8,5-öt az elmúlt két hétben diagnosztizált koronavírusos esetek ezer lakosra eső száma. Egyetlen nap alatt 362 új esetet jegyeztek a városban. Ez a legmagasabb napi esetszám a járvány kezdete óta. A fertőzöttségi ráta Temes megyében is meghaladta a hatot. A megyében 16 gócpontot tartanak számon, amelyek közül kilenc iskolákban alakult ki.

Temesvár az első romániai nagyváros, ahol a járvány negyedik hullámában a fertőzöttségi ráta meghaladta a 7,5-öt, és be kellett vezetni a jogszabályok által előírt korlátozásokat.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. október 1., 19:55
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Mire jo? Csak arra hogy a kormány zsarnokoskodjon az állampolgárok felett!!!
    Itt a forradalom segitt!! RMDSZ míg nem keso lépj le a kormanybol, mentsd meg a becsületed, egy előre hozott választásnál meg a parlamentetbe se juttok be!