Felhívás!

A bukaresti törvényszék elutasította az EMNP és az MPP fúziójának a bejegyzését

A bukaresti törvényszék elutasította az EMNP és az MPP fúziójának a bejegyzését Románia

A bukaresti törvényszék megalapozatlannak tartotta, és elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójával létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bejegyzését.

A csütörtökön hozott határozat kivonatát a romániai bíróságok portálján közölték pénteken. Az ítélet nem jogerős, a felek öt napon belül fellebbezést nyújthatnak be.

Az EMNP és az MPP fúziójáról 2020. január 18-án Csíkszeredában döntött a két párt küldöttgyűlése. A pártok döntéshozó testületei arról is határoztak, hogy az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség nevet fogja viselni. Ugyanezen a néven a pártok politikai szövetséget is bejegyeztek a bíróságon, hogy a 2020-as önkormányzati választásokon már együtt indulhassanak. A fúzió révén létrejövő új párt bejegyzését csak a választások után indították el, hogy a fúzió bejegyzésének az esetlegesen elhúzódó bírósági procedúrája se sodorhassa veszélybe a választásokon való részvételüket.

Az EMSZ jelöltjei tíz erdélyi település, köztük két székelyföldi kisváros (Szentegyháza és Székelykeresztúr) polgármesteri tisztségét szerezték meg a tavaly szeptemberben tartott romániai önkormányzati választásokon. Az EMSZ a magyar pártok helyi önkormányzati jelöltlistáira leadott szavazatok mintegy 11 százalékát szerezte meg. A szövetségre leadott több mint 44 ezer szavazat 312 önkormányzati képviselői mandátumot eredményezett.

A tavaly decemberben tartott parlamenti választásokra az EMSZ egyezséget kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ). Utóbbi a képviselőházi jelöltlistáján két helyet átengedett az EMSZ jelöltjeinek, így az EMNP-s Zakariás Zoltán és az MPP-s Kulcsár Terza József is parlamenti képviselői mandátumot szerzett.

Fellebbez az EMNP és az MPP

Közös kolozsvári sajtótájékoztatójukon Mezei János MPP-elnök elmondta: bizakodtak a két párt fúziójából létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bejegyzésében, hiszen a csütörtöki utolsó tárgyaláson sem az ügyész sem a bíró semmilyen kifogást nem fogalmazott meg. A korábbi három tárgyaláson az ügyész által kért iratokat pótolták, a felvetett kérdéseket megválaszolták. Hozzátette: mihelyt megkapják a megindokolt határozatot, fellebbeznek ellene.

“A döntés nem tántorít el az együttműködés folytatásától, a jó viszonyunkat fenntartjuk, egymást segítve fejtjük ki tevékenységünket az önkormányzatokban” – jelentette ki Mezei János.

Mezei arra is kitért, hogy jogászaik szerint a kérés megalapozatlanságára vonatkozó bírói bejegyzés nem azt jelenti, hogy nincs helye a kérésnek, hanem azt, hogy valami jogi akadályba ütközik a bejegyzés.

Csomortányi István EMNP-elnök értetlenségét fejezte ki a bírósági határozat miatt, és a román igazságszolgáltatás magyar ügyekben hozott “sajátos döntései” közé sorolta az ítéletet. Megjegyezte, hogy a magyar közösség hozzászokhatott ahhoz, hogy a különböző restitúciós, önkormányzati, és egyéb ügyeiben furcsa ítéletek születnek. Hozzátette: az EMNP tíz évvel ezelőtti bejegyzési kérelmét is első fokon elutasította a bíróság, és csak másodfokon született meg a kedvező döntés.

“Ez a határozat megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk. Helyes, ha ezt a két pártot egyesítjük” – tette hozzá az EMNP elnöke. Megjegyezte: továbbra is él a két párt bíróságon bejegyzett politikai szövetsége, azonban mindaddig, míg a fúzió megtörténik, a két párt külön-külön is működik.

Az MTI kérdésére Mezei János elmondta: külső felek nem avatkoztak be a bírósági eljárásba, csak az ügyész fogalmazott meg kérdéseket, amelyeket azonban rendre megválaszoltak.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások