Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

VigadóArt: a Felemel című előadással készülnek

VigadóArt: a Felemel című előadással készülnek Vigadó

A Vigadó Művelődési Ház minden évben egyedülálló előadással készül az Őszi Sokadalomra. Az idei VigadóArt Felemel című koncertszínházi produkciója az intézmény márciusban bemutatott Szabadon című előadásának átdolgozása, amely ugyanazokkal az alkotókkal járja körbe a fiatalságunkat, gyerekkorunkat, felnőtté válásunkat és az elmúlásunkat érintő kérdéseket. A produkciót 27-én, szombaton 22 órától tekintheti meg a nagyérdemű a céhes város központi nagyszínpadán.

Hirdetés
Hirdetés

Mindannyian vágyunk valamire, egész életünkben keresünk valamit. Talán a megfelelő időt, a helyet, az elveszíthetetlent, az önmagunkkal való előszöri, vagy újbóli találkozás örömét. Tengernyi kérdés cikázik bennünk, amelyekre nem találjuk, olykor talán nem is akarjuk hallani a választ. De vajon figyelünk-e az örökös kérdések mögött megbúvó igazságokra? Erre próbálják a VigadóArt alkotói megkeresni a választ, amely igazi kihívást jelent számukra.

A Felemel koncepcionális előadás, amelyben olyan jelentős alkotók dalai, mint Ákos, Caramel vagy éppen Palya Bea nem pusztán feldolgozásként hangzanak el, hanem sajátos értelmezésben, egymásból építkezve alkotnak egy teljes egészet.

A fiatal tehetségekből álló csapat a kortárs magyar alternatív és popzene legjelentősebb darabjain és Pilinszky János szövegein keresztül szeretné a nézők elé tárni azt a világot, amelyben mindennapi kudarcainknak, elkeseredettségeinknek éppoly jelentős szerep jut, akár a sikereknek és az örömnek.

Az előadás előtt körbekérdeztük az alkotókat, hogy mit is jelent számukra ez a kihívás, hogyan készülnek a produkcióra, milyen nehézségekbe ütköztek a próbák alatt, és mi volt az a motiváció mindannyiuk számára, amely miatt elvállalták az előadásban való szereplést.

– Próbák után újrahallgatom az eredeti dalokat, próbálom megtalálni a hangulatokat és az én érzéseimet a dalokban, hogy a sajátomként tudjam kezelni és előadni őket – mesélte Biró Norbert, aki másodjára lép fel a VigadóArt csapatával, és aki számára a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy lépést kellett tartania a rutinosabb előadókkal. – Hogy miért vállaltam el? Legutóbb megtetszett színpadon lenni és a társaság is a régi. Szóval, úgy éreztem, ez a projekt csak hozzám tesz, és semmiképpen sem elvesz. A próbák néha feszültek. Van, hogy pont olyanok, mint amilyennek a próbáknak lenniük kell. Aztán olyan is van, hogy túltoljuk, és átmegy az egész komédiába. Én mindegyiket élvezem – mondta, majd az is kiderült, hogy Norbinak egy teljesen más oldalát ismerhetjük meg a produkció alatt.

Kaly Roland évek óta, már több előadásban is szerepelt a Vigadó Művelődési Házban, számára már nem okoz nehézséget együtt dolgozni Lung László Zsolttal, az intézmény igazgatójával, és azt is tudja, hogy a VigadóArt csapata lassan már egy nagy családként él együtt a próbák alatt.

– Minden egyes előadás egy új kihívás, de szerencsére nagyon szeretem a kihívásokat, szeretem új helyzetekben, új dalokban kipróbálni magam – tudtuk meg Kaly Rolandtól, aki már könnyebben veszi az ilyesfajta feladatokat.

Roland a felkészülést mindig a dalok meghallgatásával kezdi, majd igyekszik megtalálni bennük az értelmet, annak jelentését. Ezt követően megtanulja a dalszövegeket, de elmondása szerint sokszor felriadt már álmából arra, hogy az előadás közben elfelejtette az énekszöveget.

– Szeretek profi emberekkel dolgozni, szeretek tanulni tőlük, ez az, amiért szívesen igent mondok, amikor a VigadóArt megkeres egy újabb előadás kapcsán. Nagyon vidáman telnek a próbanapjaink: laza a társaság, soha nincs feszültség – hangsúlyozta, majd kiemelte, hogy mindig segítenek egymásnak, és közösen megoldanak minden problémát. – A mostani előadás szabadtéren lesz, ami egy újabb kihívás a csapatnak, de utoljára sikerült, így remélem, hogy most sem fognak a nézők csalódni bennünk – zárta a beszélgetést énekesünk.

Dimény Kata, a Református Kollégium diákja is ismét részt vesz a VigadóArt produkciójában. Számára legnagyobb nehézséget a megérkezés jelentette, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lendülettel, milyen hangulatban dolgozik a csapat egy ilyen volumenű előadáson.

– Eléggé éles kontrasztban van ez a próbafolyamat azokkal a tevékenységekkel, amiket az elmúlt néhány hónapban csináltam. Most már úgy érzem, hogy ráhangolódottam a csapatra és a feladatra, úgyhogy ezzel sikerült megbirkóznom – mondta Kata, majd kiemelte, hogy ebben az előadásban még inkább megmutathatja magát az embereknek, azt, hogy valójában ki is ő.

– Elsőre picit talán ijesztő is volt ez a gondolat, de nagyon hamar örömre és izgatottságra váltott ez a félelem, úgyhogy kíváncsian és lelkesen fogadok minden további feladatot, ami ezek után még várni fog rám.

Kata számára bár fizikailag és szellemileg is fárasztó a munka, lelkileg teljes mértékben feltölti. Úgy gondolja, hogy az alkotás a csapat minden tagja számára öröm, nem véletlenül vannak ott, ahol, és csinálják azt, amit. Bár egy új előadás természetesen új kihívásokkal is jár, Kata ugyanolyan örömmel és lelkesedéssel vágott bele, mint előző alkalommal. Az élmény, amit a próbák és az előadás együtt nyújtanak, minden bizonnyal maradandó lesz számára, már ez elég erőt ad, hogy leküzdje a kihívásokat.

Az előadás a jelenből táplálkozik, de a múltra és a jövőre épít. Arra, hogy ami eddig és ezután is meg fog tartani, az nem más, mint a szeretet, az egymásba vetett bizalom és a hit. Ahogy Pilinszky János is mondaná: „valójában az életben tragédiák vannak és irgalomra van szükség.”

Szereplők: Gáspár Álmos, Páll Áron, Tóth Olivér, Szász-Zakariás Róbert, Hodor Tamás, Kaly Roland, Moldovai Dóra, Kolcsár Linda, Nagy-Babos Rebeka, Dimény Kata, Ruszka Sándor, Demeter Elemér, Biró Norbert, Farkas Eszter, Kányádi György, Mihály János, Fórika Balázs, Nagy-Tarczali Viktória, Bakó-Fazakas Luca, Simon Vizi Dorka, Ruszka Mátyás

Produkciós vezető: Szegeti Abigél

Produkciós asszisztens: Tuzson Erzsébet, Jakabos Katalin, Fekete Magdolna

Rendezőasszisztens: Bajkó Edina, Nánia Hanna

Zenei rendező/Master/Visual: Nagy Szabolcs

Producer: Lung László Zsolt, Dancs Zsolt

Rendező: Lung László Zsolt

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük