Felhívás!

Ugron Nórával beszélgettünk

Ugron Nórával beszélgettünk Vigadó

Az aszem.info társadalmi és irodalmi portál szerkesztésével, illetve színházkritikával foglalkozott az elmúlt időszakban Ugron Nóra, aki az utóbbi időben nem írt verset, inkább fordításnak szentelte idejét. Elmondása szerint a gyakorlat, az egyszerűség és a bonyolultság, az érzések kavarodása, odafigyelés mind mind velejárói, hogy valakiből jó költő legyen.

– Költőként min dolgozol éppen?

Az utóbbi néhány évben nem írtam verseket, inkább fordítással, az aszem.info társadalmi és irodalmi portál szerkesztésével, illetve színházkritikával foglalkoztam. Érdekes, hogy költőként szólítasz meg ebben az interjúban. Korábban jelentek meg verseim, és épp most is meg fog jelenni egy szövegem a szemen (majd olvassátok el). De magamnak is sokszor felteszem a kérdést, hogy ki számít költőnek? Például, ha évente egy verset írsz, akkor költő vagy? Mennyiség, minőség, attitűd, mások véleménye – végül is mi határozza meg a költőséget? Viszont, amin éppen sokat dolgozom, kevésbé lesz költői, a mesteri disszertációmat próbálom befejezni.

– Tudnál mondani olyan embereket, akiknek példájából erőt merítesz?

– Húha, nem is egyet. Számomra Virginia Woolf az, aki nagyon pontosan és érzékletesen meg tudja ragadni az egyes pillanatok lényegiségét. Írás közben gyakran arra gondolok, hogy amikor valaki majd ezt olvassa, mit érez. Néha még azt is nehéz eldönteni, hogy mit érzek én, de vajon amit leírok, milyen érzést vált ki másokban? Woolfhoz hasonló alkotó számomra Pilinszky János is, akinek rengeteg versében érezheted a dolgok súlyát és súlyosságát. Az utóbbi időben Ursula K. Le Guin munkássága kezdett el foglalkoztatni, aki a sci-fi- és fantasyirodalom terén alkotott és olyan képzeletbeli világokat hozott létre, amiben megfordít, megváltoztat vagy megszüntet néhány világunkbéli problémát, egyenlőtlenséget. Nem arról van szó, hogy idealizál, közel sem. Konfliktusokkal teli történeteket mond el, de eljátszadozik a konvenciókkal. A játék pedig, azt hiszem, az egyik legfontosabb inspirációforrás és az eddig felsorolt személyek munkásságára mind jellemző. Nagyon szeretem a képregényeket is, például Liv Strömquist műveit. Ő egy kortárs, svéd, feminista alkotó, aki társadalmi témákról rajzol esszéjellegű képregényeket. Nem a fikció, hanem a tényirodalom terén alkot. Strömquist humorát, iróniáját és öniróniáját, éleslátását és kritikusságát szoktam csodálni, egy-egy komplex társadalmi problémát képes néhány oldalnyi rajzban és replikában velősen megfogalmazni. A színház terén, pedig a kortárs, romániai roma alkotók munkássága ad erőt – akár a versírásban is. Most Alina Șerban nevét emelném ki, aki az első romániai, roma, női színházrendező. Az egykori román országok területén élő romák 500 éves rabszolgaságáról rendezett előadást A nagy szégyen (Marea rușine) címmel. Ez egy rendkívül fontos, tulajdonképpen a jelenlegi társadalmi viszonyokra is kiható történelmi esemény, amit az iskolákban használt történelemkönyvek is alig, vagy egyáltalán nem is említenek. Șerban idén a Német Filmdíjak legjobb női szereplőnek járó jelölését is megkapta, ahogy az interneten megtalálható beszédében elmondja: egy víz és villany nélküli házból a vörös szőnyegig jutott. Az ő példája nem csak arra ösztönöz, hogy én alkossak, hanem hogy mások alkotásainak is teret adjak és felszólaljak értük. Hosszúra nyúlt ez a válasz. Erőt meríteni szoktam a körülöttem lévő emberekből is, a barátaimból, mindenkiből, aki napi több órát melózik rosszul fizetett állásokban. De erőt lehet meríteni az autók között futkorászó mókusokból és a szemétben csipegető verebekből is.

– Hogyan lesz valakiből jó költő?

Ezt én is meg szeretném tudni. Sejtéseim azért vannak. Listázom, hátha sikerül tömören összefoglalni, ami nekem segít abban, hogy fejlődjek. Gyakorlás: odafigyelés, olvasás, írás. És az odafigyelés az, ami a másik kettőben is segít. Odafigyelek más emberek gondolkodásmódjára, érzéseire, reakcióira. Odafigyelek a körülöttem levő dolgokra, élőlényekre, történésekre. Odafigyelek a saját gondolataimra, érzéseimre, reakcióimra. Odafigyelek arra, amit olvasok. Odafigyelek arra, amit írok. Amikor hosszabb ideig nem írok semmit és utána újból nekifogok valaminek, van, hogy jobban meg tudok fogalmazni egy-egy gondolatot, mert az eltelt időben megtanultam jobban figyelni és látni. Kritikus gondolkodás. Ezt az iskolában kellene megtanulni, de van, hogy nem sikerül. És azért fontos, hogy megtanuljunk navigálni az elénk kerülő szövegek és képek tömegében, hogy megtanuljuk felfedezni a megnyilvánulások mögött rejlő intenciókat és figyelni arra, hogy amit mondunk, azt hogyan és miért mondjuk. Szeretet és/vagy düh. Minden egyes érzésből, rezdülésből lehet építkezni, de gyakran, amikor egy-egy szöveget írok, azt szeretetből és/vagy dühből teszem. Ez nem azt jelenti, hogy a szeretetről vagy a dühről írok, sem azt, hogy az adott szöveg szeret vagy gyűlöl valakit, egyáltalán nem így értem. Az alkotásra ösztönző indulatról van itt számomra szó: szeretetből és/vagy dühből merítek erőt az alkotáshoz. A kész szöveg pedig szólhat erdőtűzről, vacsoráról, alvásról stb. Komplexitás és egyszerűség. Azt kellene megtanulni észben tartani, hogy semmi sem fekete-fehér, de a komplex dolgokat is valamilyen szinten érthetően meg kell tudni ragadni. A másik iránt érzett csodálat. Alázat, de nem megalázkodás.

(Az interjú teljes változata, a Vigadó Művelődési Ház Facebook oldalán olvasható: https://www.facebook.com/vigadoart/?ref=bookmarks)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.