Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Továbbra is Luxembourg a leggazdagabb EU-tagország

Továbbra is Luxembourg a leggazdagabb EU-tagország Külföld

Nem csökkent, így továbbra is óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által hétfőn kiadott, a tavalyi előzetes adatokat tartalmazó jelentésből.

Hirdetés
Hirdetés

Vásárlóerő-egységben (PPS) számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 27 tagú közösségben. Bulgária javított, de továbbra is erős lemaradásban van.

Az uniós átlagot 100 százaléknak véve az euróövezetben az egy főre jutó hazai össztermék és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás is 105 százalékra rúgott tavaly.

A leggazdagabb országban, Luxemburgban az egy főre jutó GDP 266 százaléka volt az uniós átlagnak, míg az utolsó helyezett Bulgáriában 55 százalék. Egy évvel korábban, 2019-ban Luxemburg egy főre jutó GDP-je 259 százalék, Bulgáriáé pedig 53 százalék volt.

Tíz országban – Luxemburg, Írország, Dánia, Hollandia, Ausztria, Svédország, Németország, Belgium Finnország és Franciaország – haladta meg az uniós átlagot az egy főre jutó GDP tavaly.

A középmezőnybe – a 70 és 100 százalék közötti kategóriába – került Málta, Olaszország, Csehország, Szlovénia, Litvánia, Ciprus, Észtország, Spanyolország, Portugália, Lengyelország, Magyarország, Lettország, Románia és Szlovákia. A maradék három országban – Horvátországban, Görögországban és Bulgáriában – 70 százalék alatt volt a mutató.

A háztartások életszínvonalát jobban tükröző egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztásban is Luxemburg az első, az EU-s átlag 131 százalékával és Bulgária az utolsó az átlag 61 százalékával. Egy évvel korábban 134, illetve 58 százalékon állt a két adat.

Tavaly kilenc uniós tagállamban – Luxembourg mellett Németország, Dánia, Hollandia, Ausztria, Finnország, Belgium, Svédország és Franciaország – volt magasabb az uniós átlagnál az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás. Tizenhárom országban mértek az uniós átlag és 75 százalék közötti értéket, így Cipruson, Olaszországban, Litvániában, Írországban, Spanyolországban, Csehországban, Portugáliában, Máltán, Lengyelországban, Szlovéniában, Romániában, Észtországban és Görögországban. A folyamatos javulás ellenére Szlovákiában, Lettországban, Magyarországon, Horvátországban és Bulgáriában még mindig az EU-átlag 75 százaléka az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
      • User
        Dátum: 2021. június 22., 14:55
        ÉRTÉKELÉS: 0

        Már a törvényes adócsalás is oximoron. Ha törvényes, akkor nem csalás. Miért nem csinálja ugyanazt más is? Ha meg csalás, akkor nem törvényes. Na, kezdek belezavarodni. 🙂

        UI. Tudom mire gondolt a szerző, de attól még nem csalnak, csak hát ilyenek a törvények. Nem az országokat vagy akár a nagy cégeket kell szidni, melyek „optimalizálják az adófizetést”, hanem megfelelően módosítani a törvényeket. Próbálják is ezt az EU-nál…

        • User
          Dátum: 2021. június 23., 11:20
          ÉRTÉKELÉS: 2

          Na, ezt nem ertem. Hogy tudjak a mas adojat csalni? Ki az a mas, es hogyan kerul Luxemburgba ez a penz? vagy ugy gondolja, hogy a luxemburgi adohivatal felszolitja nene Ionelt Botosanban esetleg Pista bacsit Tapolcan, hogy fizessen 2000 EUR adot es azt be is tudja hajtani? Talan bizony a romanok is tudnak csalni a luxemburgiak vagy nemetek adojat, de megsem teszik, mert annyira tisztessegesek? Hmm ….

        • User
          Dátum: 2021. június 24., 14:38
          ÉRTÉKELÉS: 1

          Nem Juncker bacsi mondja, hogy adot csalnak, az tartozik magyarazattal, aki ilyet allit. Teljesen nyilvanvalo, hogy annelkul, hogy barmit is tudna a luxemburgi adorendszerrol, csak ugy, valamit hallas utan, pletyka szintjen emleget, de nem tudja megmagyarazni az allitasat. Inkabb azzal kellene foglalkozni, hogy Romaniaban mindenki az adot rendesen befizesse, akkor lenne penz magasabb fizetesekre, jobb egeszsegugyi ellatasra, utakra, tanugyre, nyugdijakra.

          • User
            Dátum: 2021. június 24., 15:01
            ÉRTÉKELÉS: 1

            De…de… Milyen dolog az már, hogy rendesen adót fizessek? Akkor ellopják, nem marad nekem. Inkább nem fizetek, de majd panaszkodok, hogy semmi nem működik.