Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Magyarország 50 beteget vesz át Romániától intenzív ellátásra

Magyarország 50 beteget vesz át Romániától intenzív ellátásra Külföld

Magyarország segít Romániának és 50 koronavírusos beteget vesz át intenzív ellátásra – mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Hirdetés
Hirdetés

A tárcavezető kiemelte: Romániában rendkívül komoly kihívásokkal küzdenek a járványhelyzet tekintetében, „nagyon sok a súlyos beteg, nagyon sok a napi esetszám”. Az elmúlt napokban folyamatosan egyeztettek Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel és Cseke Attila egészségügyi miniszterrel abban a kérdésben, hogy Magyarország miként tudna segítséget nyújtani Romániának ebben a rendkívül nehéz helyzetben – közölte.

Elmondta: korábban lélegeztetőgépeket és favipiravir hatóanyagú gyógyszert is küldtek, azonban ennél egy nagyobb kérése is volt a romániai kormánynak. Ez arra vonatkozott, hogy Magyarország vegyen át súlyosan beteg koronavírusos fertőzötteket intenzív kezelésre, ugyanis „a romániai egészségügyi ellátórendszer leterheltsége sok esetben már a határon mozog” – mutatott rá.

A miniszter hangsúlyozta: ezért úgy döntöttek, hogy segítenek Romániának, és 50 covidos beteget vesznek át intenzív ellátásra; őket a szegedi és a debreceni klinikák veszik át.

Kitért arra: jelenleg a romániai egészségügyi minisztérium és magyar oldalról az Országos Kórházi Főigazgatóság egyeztet a technikai részletekről, amelyek közé tartozik az, hogy milyen állapotú betegeket vesznek át kezelésre. A kórházi diagnózisok magyar nyelvre történő gyorsfordításának kérdéséről is egyeztetnek, valamint arról, hogy a betegek átszállítása mikor kezdődhet meg – fejtette ki Szijjártó Péter.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások