Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Iohannis: remélem, hogy Brüsszel és Budapest megtalálják a megoldást

Iohannis: remélem, hogy Brüsszel és Budapest megtalálják a megoldást Külföld

Bármilyen drasztikus intézkedést alaposan meg kell vitatni és érvekkel kell alátámasztani – jelentette ki kedden New Yorkban Klaus Iohannis arról, hogy az Európai Bizottság a Magyarországnak szánt uniós források egy része kifizetésének a felfüggesztését javasolja az uniós pénzeszközökkel való rossz gazdálkodással kapcsolatos aggályok miatt.

Az ENSZ közgyűlésének idei ülésszakán résztvevő államfő újságírói kérdésre elmondta: továbbra is reméli, hogy Brüsszelnek és Budapestnek sikerül megegyezni és megoldást találni ezekre a problémákra, mert különben a széthúzás fokozódni fog. „Senki sem szeretné, hogy az Európai Unión belül újabb válságok alakuljanak ki, amiből semmi jó nem származhat. Remélem, hogy a párbeszéd ebben a kérdésben is folytatódni fog” – jelentette ki.

Johannes Hahn, költségvetésért felelős uniós biztos vasárnap bejelentette: a bizottság azt javasolja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak, hogy a korrupciós kockázatok miatt függesszék fel a magyar kohéziós program három részére vonatkozó pénzek 65 százalékát, mintegy 7,5 milliárd eurót.

Az EU Tanácsának egy hónapja van arra, hogy minősített többséggel döntsön a bizottság által javasolt intézkedések elfogadásáról. Ez az időszak legfeljebb további két hónappal meghosszabbítható. 

(forrás: Agerpres, fotó: presidency.ro)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük