Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ezerötszáz szegény ebédelt Ferenc pápával a Vatikánban

Ezerötszáz szegény ebédelt Ferenc pápával a Vatikánban Külföld

Hátrányos helyzetű olaszokkal és külföldiekkel, magányos idősekkel és betegekkel, hajléktalanokkal telt meg a Vatikán a szegények világnapján, amelyen Ferenc pápa ezerötszáz rászorulóval ebédelt a pápai állam audienciatermében vasárnap.

Hirdetés
Hirdetés

Százötven asztalt állítottak fel a VI. Pálról elnevezett teremben. Százan Ferenc pápával közös asztalnál kaptak helyet. Az ebéd első fogása tészta volt, majd baromfihúsből készült étel és édesség következett. A résztvevők élelmiszercsomagot is kaptak ajándékba.

„Ez egy barátok közti ebéd!” – mondta a pápa, amikor helyet foglalt. Hozzátette, hogy a szegények számáról szóló nemzetközi statisztikáknál csak a velük szembeni közöny a rosszabb.

A szegényeknek szentelt egyházi világnapot Ferenc pápa három éve vezette be. A világnap a szegények védelmezője, a mai Szombathely egykori területén született Tours-i Szent Márton idén november 11-i ünnepnapját követő vasárnapra esett. Rómából és az olaszországi egyházmegyékből érkeztek a meghívottak, akiket plébániáik papjai és a rászorulókat segítő szervezetek önkéntesei kísértek a Vatikánba.

Először a Szent Péter-bazilikában a pápa bemutatta misén vettek részt: a bazilika első soraiban a kerekesszékes betegek kaptak helyet, mögöttük a magányosan és nehéz körülmények között élő idősek, hajléktalanok, szegénységben élő családok, migránsok ültek. Közülük ezerötszázan fértek be azt ezt követő vatikáni ebédre, a többieknek – a világnaphoz csatlakozott – római éttermekben, templomokban, szegénykonyhákon főztek.

Ferenc pápa homíliájában kijelentette, hogy korunk rohanó és mindent azonnal megkapni akaró világában az igazi értéket a szegények képviselik, mivel ők „nem az egoista én nyelvét beszélik”.

Amikor a szegények az ajtónkon kopogtatnak, ne „zavart” érezzünk, hanem használjuk ki „segélykiáltásukat, hogy kilépjünk saját énünk uralta világunkból” – hangoztatta az egyházfő. Úgy vélekedett, a szegényektől lehet megtanulni, mi tartós és mi számít mulandónak az életünkben.

Beszédében arra figyelmeztetett, hogy nem elegendő a magunkra ragasztott keresztény vagy katolikus „címke”: „tegyük fel magunknak a kérdést: segítünk-e valakit, akitől majd ezt visszakapjuk, nekem kereszténynek, van-e barátom a szegények között?”

Ferenc pápa pénteken új éjjel-nappal nyitva tartó menhelyet avatott fel a Szent Péter térrel szomszédos, vatikáni tulajdonban levő Migliori-palotában. A négy emeletes épület konyháján napi több mint 250 adag meleg ételt készítenek. A pápa ellátogatott a Szent Péter tér oszlopcsarnoka mellett 2018 óta működő orvosi rendelőbe is, ahol eddig több mint 3 ezer rászorulónak tudtak ingyenes segítséget nyújtani.

A Caritas katolikus szervezetnek a világnapra közölt adatai szerint Olaszországban több mint 5 millióan számítanak szegénynek, ami a lakosság 8,4 százalékát jelenti. A rászorulók 34 százaléka Olaszország déli térségeiben él.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 17., 21:58
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Mindennapos kellene legyen amig többek közt az egyházak segítségével felszámolnák a szegénységet! Ps a migránsoknak saját hazájukban adjanak enni!