Felhívás!

Észak-Koreába is eljutott a koronavírus

Észak-Koreába is eljutott a koronavírus Külföld

Észak-Korea hivatalosan is regisztrálta szombaton az első, koronavírus-fertőzés gyanúját felvető esetet, ezért összehívták a kormányzó Koreai Munkapárt központi bizottságának rendkívüli ülését – jelentette a KCNA állami hírügynökség.

A tájékoztatás szerint egy olyan férfinál áll fenn a fertőzés lehetősége, aki nemrég tért vissza Keszong városba a szomszédos Dél-Koreából, ahová illegális úton távozott mintegy három évvel ezelőtt. Közölték: az illető koronavírus-gyanús tüneteket produkált, ezért karanténba zárták őt, és megpróbálják felderíteni, hogy kikkel léphetett kapcsolatba.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető szükséghelyzetet rendelt el, valamint utasított Keszong lezárására. Ez lehet az első fertőzési eset, amelyről hivatalosan beszámolnak a helyi hatóságok, amelyek eddig tagadták a vírus jelenlétét a távol-keleti országban.

Észak-Korea a szokásosnál is szigorúbb határzárat rendelt el a járványhelyzet miatt, és ezreket különítettek el, a korlátozásokat azonban az utóbbi hetekben már lazították.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások